Legfontosabb témák

Az USA-ban öt év alatt harmadára esett a földgáz ára, ami 250 ezer forintnyi rezsicsökkentésnek felel meg az átlag háztartásban.Minden évtizednek megvannak a maga sikerágazatai, melyek vonzzák a befektetni való tőkét, táplálják a növekedést és munkahelyet adnak. A 90-es években ez a technológiai szektor volt, majd 2000 után jött az építőipar és a pénzügy, majd miután ezek szépen egymás után összeomlottak, a közgazdászok ki is jelentették, hogy a világgazdaság katalizátor nélkül maradt, és nem vár ránk más, mint évtizedes mocsári dagonya. Robert Skidelsky, a Warwick University professzora ugyanakkor úgy látja, hogy ennek az évtizednek is van/lesz slágere, mégpedig az amerikai energiaforradalom. Az eredeti elemzés itt érhető el. Nincs tartós növekedés beruházások nélkül, és nincsenek nagyszabású beruházások technológiai forradalom nélkül. Vagyis, ha a gazdaságok tartós növekedést szeretnének, akkor szükség van az új technológiákra, melyek köré milliárd dolláros befektetések csoportosulhatnak. Ez az új technológia Robert Skidelsky szerint az Egyesült Államokban adott, így az USA a soron következő évtizedben egészen biztosan masszív növekedésre számíthat. A forradalmi iparág az energiaipar, az új technológia pedig a hidraulikus kőzetrepesztés és horizontális fúrás, melyek lehetővé tették, hogy az USA elképesztő mennyiségben jusson hozzá olcsó kőolajhoz és földgázhoz.[...] Bővebben!

Tovább a blogra

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell lépnie, vagy ha még nem regisztrált nálunk, regisztráljon!