Fordulatos üzleti évet tudhat maga mögött az Externet internetszolgáltató, hiszen növelni tudta árbevételét, ami meghaladta az 590 millió forintot, adózás előtti eredménye pedig 1,9 millió forint volt. Az üzleti eredményről, az internetszolgáltatói piac helyzetéről és persze az UPC-vel folytatott mini háborújukról kérdeztük Lévay Örsöt, a cég vezérigazgatóját.

A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Externet Nyrt. éves közgyűlése elfogadta a társaság beszámolóját a 2014. évi üzleti évről. A társaság 2014-ben növelni tudta árbevételét, amely így meghaladta az 590 millió forintot. A cég EBITDA eredménye 90 millió forintot, az adózás előtti eredmény 1,9 millió forintot ért el.

A magyarországi cégek 8 százaléka használ jelenleg felhő alapú technológiát, amellyel jelentős mértékben elmarad az Európai Unió 19 százalékos átlagától. Egyelőre a legnagyobb nemzetközi cégek haraptak rá leginkább a felhőben rejlő lehetőségekre, amivel a nagyobb adatbiztonságon túl a többség a költségeiből is tudott lefaragni.

Országszerte, közel száz településen vezeti be legújabb kábelinternet-szolgáltatását a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Externet Nyrt. Az elmúlt években a kábelinternet-piac folyamatos bővülést mutatott, a lefedettség és az előfizetések száma is folyamatosan nőtt, az alternatív telekom cég e trendre építve kíván versenybe szállni.

Mobil és vezetékes lehetőségeket integráló szolgáltatást honosít meg Magyarországon a Vodafone az Externettel együttműködve. A kkv kör telekommunikációs igényeire szabott szolgáltatások - a vezetékes és mobiltelefon, valamint internet - egy szolgáltatótól vehetők igénybe.