A villamosenergia-fogyasztást tekintve kedvezően indult az év a magyar energetikai piac számára, hiszen az év első negyedében számottevő, 2 százalékot is meghaladó növekedést mutatott a villamosenergia-fogyasztás a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva. A koronavírus begyűrűzésével azonban vége szakadt a felívelő tendenciának, és áprilisban már 9 százalékkal esett vissza a fogyasztás. A hazai energetikai piac egyik vezető szereplője, a Forest-Vill Kft. ügyvezető igazgatójának az álláspontja szerint azonban ez sem volt képes komolyabb mértékben megrázni a piacot. Ennek oka, hogy a szektorban tevékenykedő kivitelező vállalatok jellemzően többéves szerződések mentén, fix kifutási idővel teljesítik a megbízásokat.

Az európai országok számára a járvány begyűrűzése egyet jelentett az áramfogyasztás visszaesésével, a nyugat-európai államok közül Németországban és Franciaországban is 10 százalékot, Spanyolországban, Belgiumban és Olaszországban 15 százalékot is meghaladó csökkenést mértek. A hazai fogyasztásban is mintegy 9 százalékos visszaesést eredményezett a vírus, ami viszont a többi országhoz viszonyítva még így is alacsonynak számít. A visszaesés ugyanakkor – számos más iparághoz képest – kisebb mértékben rendítette meg a hazai energetikai piacon tevékenykedő kivitelezőket, mivel az ő munkáik jellemzően többéves megbízások, amelyek elvégzésére nincs feltétlenül azonnali markáns hatással a fogyasztás mélyrepülése.

Ezzel együtt a globálisan terjedő járvány miatt kialakult rendkívüli helyzetet az energetikai szektor is megérezte, mivel többek között a beszállítói lánc akadozása is veszélyeztette a stabil működést – írja közleményében a Forest-Vill Kft. A logisztikai vállalatok ugyanis jelentős túlterhelésnek voltak kitéve ebben az időszakban, így egyes alkatrészek beszerzése, kiszállítása az eredeti határidőhöz képest csúszott. A kivitelező vállalatok számára – mint ahogyan történt az a Forest-Vill Kft. esetében is – a lassulás elsősorban az új szerződések lehívásának késleltetésében mutatkozott meg, valamint a folyamat eredményeképpen a futó projektek közül többet a második fél évre kellett halasztani.

Az energetikai kivitelező vállalat szerint ugyanakkor a kialakult pandémiás helyzet nem volt képes tartósan megrázni az energetikai szektort. Papp László, a Forest-Vill Kft. ügyvezető igazgatója úgy látja, hogy bár az egész energetikai piac megérezte a csökkenést, és a Forest-Vill Kft. esetében is áttolódik némely megbízás a második fél évre, összességében bizakodó a hangulat, mivel reális esély mutatkozik arra, hogy a szereplők a második fél évben behozzák a lemaradást. A koronavírus hazai terjedésének mérséklődésével és a veszélyhelyzet elmúltával pedig várhatóan a villamosenergia-fogyasztás is normalizálódhat.

Kis cég nagy tervekkel

A Forest-Vill Kft.-ről viszonylag keveset lehetett eddig hallani a sajtóban, amit részben megmagyaráz az is, hogy egy „fiatal”, mindössze 5 éve alapított cégről van szó. A Forest-Vill Kft. ráadásul egy rendkívül sajátos, kevés piaci szereplőt felvonultató területen munkálkodik. Bár méretét tekintve eltörpül az olyan piacvezető szereplők mellett, mint például az MVM Ovit vagy az MVM Xpert, 2019-es árbevétele mégis elérte a 5,8 milliárd forintot. Egy kis keresgélés után az is látható, hogy noha a Forest-Vill Kft. még csak 5 éve létezik, ügyvezetői nem ismeretlenek a szakmában: energetikai nagyvállalatoknál szereztek tapasztalatot, illetve ebben a szektorban dolgoztak.

A leányvállalatával együtt közel 80 főt foglalkoztató társaság tevékenysége leginkább az ipari energiaelosztás, illetve a transzformátorállomások, hálózatok létesítése, átépítése, rekonstrukciója köré csoportosul, emellett portfóliójuk egyre nagyobb szeletét adja a megújuló energiával, különösen a napelemes parkokkal kapcsolatos munkálatok kivitelezése. A társaság üzleti tevékenységét egyébként jelenleg három üzletágba rendezték, amelyek a következők: nagy létesítmények, hálózati létesítmények és az ipari létesítmények üzletág.

Csak a legfontosabb gazdasági hírek

Nem kell tovább keresgélnie a híreket. Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy a legfontosabb gazdasági hírek találják meg Önt.

E-mail cím:

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell lépnie, vagy ha még nem regisztrált nálunk, regisztráljon!