Legfontosabb témák

Március 21-től megváltozott a jelzálog fedezettel bíró lakáscélú és szabad felhasználású hitelek elő- és végtörlesztésére vonatkozó törvényi szabályozás. Az előtörlesztés drágább lett, a hitelkiváltás olcsóbb a Bankmonitor.hu piacfelmérése szerint. 

A Fogyasztói hitelezésről szóló törvény 2016. március 21-i hatállyal megváltozott. A változások egyik meghatározó eleme, hogy a jelzálogfedezettel rendelkező lakáscélú hitelek esetében megszűnt a bankok által kötelezően biztosítandó kétszeri ingyenes előtörlesztés lehetősége. A Bankmonitor.hu által végzett piacfelmérés eredménye, hogy a bankok döntő részben 1-2 százalék közötti mértékben állapították meg az új díjszabásukat az elő és végtörlesztésre.

1Természetesen a bankoknak nem kötelező az elő- és végtörlesztésért díjat felszámítani, mindazonáltal ingyenesen ezt a szolgáltatást jelenleg kizárólag az MKB biztosítja.

„Fontos kiemelni, hogy egy 15-20 évre kialakított hiteltermék módosításának valós ráfordításai vannak a bankok számára, így a költségek felszámítása mögött pénzügyi logika húzódik. Ahogy azonban a piaci felmérésünk is mutatja, a bankok közötti verseny ebben a dimenzióban is érvényesül, a pénzintézetek árazása egyáltalán nem tekinthető egységesnek.” – emelte ki Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu ügyvezetője.

Ami drágult: az önerőből történő előtörlesztés

A Bankmonitor.hu egy meglévő lakáshitel 3 millió forint összegben történő előtörlesztéséhez kapcsolódó konkrét példán keresztül vizsgálta meg a banki díjszabások változását.

Március 21. előtt a vizsgált 14 bank körében 32 ezer forintért lehetett az előtörlesztést átlagosan megtenni, e héttől kezdve már 44 ezer forint átlagosan az előtörlesztés díja.

Hiába nőtt azonban az előtörlesztés költsége, az idő előtti részleges törlesztés a második hónaptól már pénzügyi előnyt jelent számukra!” – értékelte a bankpiaci változásokat Sándorfi Balázs.

2

Ami olcsóbb lett: hitelkiváltás

A tudatos hitelfelvevő időről időre felülvizsgálja meglévő hitelét és jobb alternatíva esetén kedvezőbb kamatozásúra cseréli. Az Egyesült Államokban éves szinten akár a kihelyezett lakáshitelek 15-20 százalékát is kedvezőbbre cserélik. Ez az arány Magyarországon szinte elenyésző.

A hitelkiváltások költségterheit a Bankmonitor.hu egy 5 millió forintos fennálló tartozással bíró hitelen keresztül vizsgálta. Március 21-ét megelőzően az átlagos költség a 14 bank esetében 88 ezer forint volt, míg a jogszabályi változás után 72 ezer forint lett, azaz 16 ezer forinttal, a hitelösszegre vetítve 0,3 százalékkal mérséklődött az adósok ráfordítása.

3

A fentiekben bemutatott előtörlesztéshez és hitelkiváltáshoz kapcsolódó költségtételek egyes esetekben egyedi kedvezmények révén az adott bankon belül is eltérő lehet. Egyedi kedvezmény forrása lehet például az, ha az ügyfél lakástakarék-pénztári szerződésből törleszt elő, vagy prémium banki státusszal rendelkezik. Ebből adódóan a teljes körű tájékozódás a megalapozott hitelfelvételhez elengedhetetlen.

A bankok a meglévő – március 21. előtt kötött – szerződések esetében eltérően alkalmazzák a jogszabályi változást: egy részük kizárólag az új szerződések esetén szüntette meg a két ingyenes előtörlesztés lehetőségét, míg más bankok a megemelt díjtételeket a korábbi hitelszerződéseken is érvényesítik.” – jegyezte meg Sándorfi Balázs.

Csak a legfontosabb gazdasági hírek

Nem kell tovább keresgélnie a híreket. Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy a legfontosabb gazdasági hírek találják meg Önt.

E-mail cím:

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell lépnie, vagy ha még nem regisztrált nálunk, regisztráljon!
custom college school papers write my essays the homework help pay for assignment website for doing homework