Legfontosabb témák

Idén sem fizet osztalékot 2014-es teljesítménye után részvényeseinek a Rába Járműipari Holding Nyrt., a csütörtöki közgyűlés 98,7 százalékos többséggel szavazta meg az előterjesztetett határozatot.

Pintér István elmondta, hogy a megállapított eredményt eredménytartalékba helyezik. Az elnök-vezérigazgató értékelő beszédében elmondta, hogy a Rába tavaly az elmúlt tíz év második legjobb üzemi évét produkálta. Három stratégiai piaca közül az Amerikai Egyesült Államokban fellendülés volt, Európában stagnálás, Oroszországban és a FÁK-ban pedig a rubel gyengülése és a politikai válság okozott némi eredménycsökkenést.

A Rába-csoporton belül a jármű üzletág volt a legeredményesebb 2014-ben, ahol több mint 50 százalékos üzemi eredmény növekedést értek el, főként a németországi és az Egyesült Királyságbeli piacokon tapasztalt forgalom növekedés miatt. Példaként említette, hogy a Rába Jármű Kft. 2016 végéig szóló megállapodást írt alá a Joseph Vögele AG-vel, amelynek aszfaltozó gépek alvázait szállítják.

A csoport idei célkitűzése a termékfejlesztés és a piacbővítés. Pintér István elmondta, hogy Rába Európa egyik vezető tehergépjármű gyártójának új tengelytest-modelleket szállít 2016-ban 18 millió euró értékben. Az elnök-vezérigazgató a vállalat nevét egyelőre nem hozta nyilvánosságra.

Támogatta a közgyűlés, hogy a vállalat 150 ezer saját részvényt vásároljon árfolyam karbantartási célokra. A határozat értelmében a vásárlásra 18 hónap áll rendelkezésre. A Rába Járműipari Holding Nyrt. 47,9 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el 2014-ben, ami 0,9 százalékkal magasabb az előző évinél, 852 millió forintos eredménye viszont messze elmaradt a 2013-ban elért 2,67 milliárd forinttól.

A Rába csoport – teljesítve kitűzött céljait – sikeres üzleti évet zárt tavaly: árbevétele nőtt, nemzetközi stratégiai partnereivel új megállapodásokat kötött, és EBITDA-ja a tavalyi évben is meghaladta az iparági átlagot. Ugyancsak figyelemre méltó volt a társaság operatív eredményessége, az 1,9
milliárd forintos üzemi eredmény az elmúlt évtized második legjobb teljesítménye. A 2014. évet folytatódó, kimagasló készpénztermelő-képesség jellemezte, ami lehetővé tette, hogy a társaság nettó hitelállománya újabb csökkenés után az elmúlt 5 év legalacsonyabb szintjére, 8,6 milliárd forintra mérséklődjön az év végére. A Közgyűlés a társaság konszolidált éves beszámolóját az alábbi fő adatokkal fogadta el:

rába_04_16

Csak a legfontosabb gazdasági hírek

Nem kell tovább keresgélnie a híreket. Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy a legfontosabb gazdasági hírek találják meg Önt.

E-mail cím:

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell lépnie, vagy ha még nem regisztrált nálunk, regisztráljon!
accounting homework help free physic homework help professional letter writing service buy book review papers precalculus homework help