Legfontosabb témák

Egy egyedülálló beruházás keretében a WING fejlesztésében határidőre megépült a Wizz Air képzési központja. A beruházás egy hosszú távú bérleti konstrukció keretében valósult meg a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér szomszédságában, a fejlesztés által Magyarország és egyben a régió legkorszerűbb repülési oktatóközpontja jött létre. A 3 800 négyzetméteres épületben helyet kapott három pilótafülke-szimulátor, egy ultramodern kabin vészhelyzeti eljárás oktatási eszköz, valamint egy tűzoltási kiképző központ. Az építkezés idén februárban indult, vagyis rövid idő alatt ez a WING Zrt. második jelentős fejlesztése a reptér környezetében, hiszen januárban adták át szintén a cég által fejlesztett ibis Styles Budapest Airport Hotelt.

A WING Zrt. egyedülálló beruházásának köszönhetően idén novembertől egy ultramodern  képzési központ áll a Wizz Air rendelkezésére, közvetlenül a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér szomszédságában. A 3 800 négyzetméteres egyedi igények szerint kialakított épület alapterületének harmadát foglalja el a gyakorlati oktató tér, három darab repülőgép szimulátorral – ezek közül a 2 darab A320 pilótafülkét modellező CAE 7000XR Series mozgó szimulátorral. Az épületben helyet kapott továbbá egy ultramodern kabin vészhelyzeti eljárás oktatási eszköz is.

Az épület másik felében egy háromszintes irodarész épült fel, ahol irodák, 14 oktatóterem, egy impozáns előcsarnok és közösségi terek is megtalálhatóak. Az épület külsejét is a repülési téma inspirálta, a burkolat egy repülőgép külső megjelenését idézi, fémes és ezüstös elemekkel. A Wizz Air létesítménye így hazánk legnagyobb légiközlekedési képzési központja lett, de a régióban is az egyik legmodernebbnek és legjobban felszereltnek számít, amely a jövőbeli igényektől függően tovább bővíthető.

„A WING a hazai ingatlanpiac vezető vállalkozása. Célunk, hogy a Magyarországon tevékenykedő vezető nagyvállalatok partnereként, azok nemzetközi szintű ingatlanigényére nyújtsunk hosszú távú megoldást. A Wizz Air egy ilyen cég, amelynek új, komplex technológiát igénylő repülési oktatóközpontja nemzetgazdasági szempontból is jelentős értéket képvisel. A fejlesztés egy hosszú távú bérleti konstrukció keretében valósult meg a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér szomszédságában, és általa Magyarország és egyben a régió legkorszerűbb repülési oktatóközpontja jött létre. További célunk, hogy az ingatlanjaink fejlesztése és működtetése révén hosszú távú értéket teremtsünk mind építészeti, mind funkcionális, mind gazdasági értelemben. Ezt bizonyítják a közelmúltban átadott fejlesztéseink, a Telekom székház, az Ericsson Ház vagy az ibis Styles Budapest Airport Hotel, és most az új, Wizz Air oktatási központ is.” – mondta Noah Steinberg, a WING Zrt. elnök vezérigazgatója.

A Wizz Air  képzési központjának tervezője az Építész Stúdió Kft., míg a kivitelezője a Bernecker Kft.

Csak a legfontosabb gazdasági hírek

Nem kell tovább keresgélnie a híreket. Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy a legfontosabb gazdasági hírek találják meg Önt.

E-mail cím:

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell lépnie, vagy ha még nem regisztrált nálunk, regisztráljon!