Legfontosabb témák

Bemutatták a Delta Systems Kft. új, a következő öt évre vonatkozó üzleti stratégiájának alapvetéseit. Az informatikai vállalat tevékenységének leginnovatívabb területeire – így a smart city megoldásokra, a közlekedésinformatikára és a felhőszolgáltatások – építve, az Ipar 4.0 fejlesztéseket kiemelten kezelve, a jelenlegi portfóliót bővítve válik meghatározó regionális tényezővé. A Delta Systems július 30-án került a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Est Media Nyrt. tulajdonába, a tranzakcióval a Delta Csoport holdingcége vált az Est Media főrészvényesévé.

Az innovációban élenjáró, nemzetközileg is versenyképes céggé válik néhány éven belül a Delta Systems Kft. a vállalat új stratégiája szerint. Az üzleti ügyfeleket kiszolgáló, többek között vezetékes és vezeték nélküli hálózatokkal, felhőszolgáltatással és IoT (Internet of Things, „a dolgok internete”) termékekkel foglalkozó társaság a saját termékfejlesztésre is nagy hangsúlyt fektet a jövőben. Ezzel elsősorban az ipari digitalizáció területén jelenik majd meg, de komoly hangsúlyt kapnak a vállalatfelvásárlások és a jelenlegi szerződésportfólió bővítése is. Mindennek köszönhetően az árbevétel és a profitabilitás is várhatóan jelentősen növekedni fog.

„A Delta Csoport növekedését emeljük új szintre a tőzsdei megjelenéssel, illetve az új stratégia megvalósításával” – nyilatkozta Csontos Zoltán, a Delta Csoport menedzsmentjének tagja. A cégvezető hozzátette: „a vállalatcsoport olyan szerződésportfólióval és innovatív területeken szerzett egyedülálló tapasztalatokkal rendelkezik, amelyek kiváló alapot nyújtanak a további fejlődéshez és terjeszkedéshez.”

„A teljes közép-kelet-európai régióban fontos gazdaságpolitikai és vállalati célkitűzés, hogy a nemzetközi cégeknek beszállító iparvállalatok technológiai fejlesztések révén növeljék hatékonyságukat. Ebben a folyamatban veszünk részt, információtechnológiai megoldásokkal támogatni a hazai és régiós ipari szereplőket” – mondta Papp István, az Est Media igazgatósági elnöke.

A Delta Systems Kft.-t július 30-án vásárolta fel a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett Est Media Nyrt. A részvénykibocsátást is magába foglaló tranzakció eredményeképp a teljes mértékben magyar tulajdonú Delta Csoport vált az Est Media főrészvényesévé. A Delta Csoport több mint 260 szakképzett munkavállalóval rendelkezik, árbevétele a 2018. július 1. és 2019. június 30. közötti üzleti évben várhatóan 31,3 milliárd forintot tesz ki, amelyből a Delta Systems Kft. árbevétele mintegy 16 milliárd forint.

Csak a legfontosabb gazdasági hírek

Nem kell tovább keresgélnie a híreket. Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy a legfontosabb gazdasági hírek találják meg Önt.

E-mail cím:

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell lépnie, vagy ha még nem regisztrált nálunk, regisztráljon!