Legfontosabb témák

Március 7-től Szabados Richárd tölti be az Erste Bank újonnan létrehozott vállalati üzletágvezetői pozícióját. A vállalati területen belül a KKV szektor lesz 2016-ban az Erste fókuszában. A KKV-k hitelezési kedve egyébként növekvőben van, az Erste friss régiós felmérés hazai adatai szerint 10 százalék tervez hitelfelvételt az elkövetkező két évben.

Szabados Richárd 2016. március 7-től tölti be az Erste Bank vállalati üzletágának vezető pozícióját. A szakember pályafutását az Arthur Andersen könyvvizsgáló cégnél kezdte adótanácsadóként, majd a Budapest Banknál folytatta, először mint vállalati ügyfélkapcsolati-menedzser, később mint értékesítés-támogatási vezető. Ezt követően KKV disztribúciós vezetőként a K&H Bankban dolgozott, majd az elmúlt hat évben a CIB Bank KKV üzletágát vezette, kezdetben, mint értékesítési vezető, később, mint az üzletág vezetője. 2013-tól a CIB Lízing cégcsoport vezérigazgatója és 2014-től a Magyar Lízing Szövetség alelnöke is volt egyben.

szabados_richard„Az Erste Bank a vállalatok finanszírozásának meghatározó piaci szereplőjévé kíván válni a következő években. Megtisztelő, és ugyanakkor felelősségteljes, hogy irányíthatom ezt a növekedést és részt vehetek ebben a fejlődésben”– mondta a kinevezéssel kapcsolatban Szabados Richárd, az Erste Bank vállalati üzletágának új vezetője. Hozzátette, hogy az idén ennek megfelelően túl kívánják teljesíteni a piac várható növekedési ütemét. A KKV szektor pedig továbbra is abszolút fókuszban van az üzletágon belül. Az alapok jók: az Erste Bank 2015-ben megháromszorozta a vállalati területen az új kihelyezést az egy évvel korábbihoz képest.

Az Erste Bank közelmúltban készült régiós felméréséből kiderült, hogy erősödést mutat a hitelezési kedv a hazai kis-és középvállalkozások körében: a megkérdezettek 10 százalék tervez új hitelt felvenni az elkövetkező 2 évben – derült ki az Erste Bank kelet-közép európai régión belül készült felméréséből. Szabados Richárd szerint a megélénkült hitelfelvételi kedv mögött többek között a Magyar Nemzeti Bank januárban elindított Növekedéstámogató Programja (NTP) áll, amelynek kimondott célja a vállalati hitelezés ösztönzése.

Csak a legfontosabb gazdasági hírek

Nem kell tovább keresgélnie a híreket. Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy a legfontosabb gazdasági hírek találják meg Önt.

E-mail cím:

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell lépnie, vagy ha még nem regisztrált nálunk, regisztráljon!
article rewriting services buy a college paper buy a custom essay buy this essay us history homework help