Legfontosabb témák

Idén is elindítja a társasházak és lakásszövetkezetek korszerűsítését támogató, vissza nem térítendő támogatást kínáló pályázatát az OTP Bank, amelynek keretében ismét 10 társasház, illetve lakásszövetkezet juthat plusz forráshoz beruházási tervei megvalósításához. Az előző nyolc év kiírásaihoz hasonlóan a február 15-ével startoló pályázat célja elősegíteni a lakóközösségek életminőségét javító projektek megvalósulását. A másfél-, egy- és félmillió forintos díjaknak köszönhetően olyan, kisebb értékű beruházásokat valósíthatnak meg a tulajdonosok, amelyekre egyébként forrás hiányában nem volna lehetőségük – emelték ki az OTP Bank és a Házfórum társasházszakmai fórum szakértői.

A magyarországi épületállomány fele (48,7 százaléka) 1946 előtt épült, nagyjából 20 százaléka 1960 előtt, és csupán 8,2 százaléka fiatalabb 37 évnél. Az évtizedek során a külső homlokzat, a víz- és hőszigetelő rendszerek, valamint a belső szerkezeti elemek is jellemzően annyira elöregedtek, elhasználódtak, hogy többségük sürgős felújításra szorul. A szükséges felújításokra azonban gyakran nem kerülhet sor az akut forráshiány miatt, ami a társasházi és lakásszövetkezeti lakóközösségek számára állandó problémát jelent. A korszerűsítési munkák elmaradása mellett sokszor nincs lehetőség az olyan, életminőség-javító beruházásokra sem, mint a játszóterek, közösségi terek kiépítése, illetve a modern, energiahatékony újítások bevezetése.

Az OTP Bank immár kilencedik éve rendszeresen elinduló, és idén február 15-én újból elstartoló Társasházi Pályázata a hasonló felújításokat és korszerűsítéseket kívánja támogatni a pályázat keretében elérhető összesen 10 millió forint vissza nem térítendő támogatással. A pályázat országos szintű, társasházak és lakásszövetkezetek számára egyaránt nyitott. A társasházak, illetve lakásszövetkezetek 2017. február 15-e és 2017. június 18-a között nevezhetnek a pályázatra a www.hazforum.hu oldalon, az „OTP Társasházi Pályázat” menüpont alatt.
„A tavalyi kiírásban összesen több mint 860 pályázat érkezett be, ami jól mutatja, hogy komoly igény van a társasházak és lakásszövetkezetek részéről a hasonló kezdeményezések iránt. Ezért is döntött úgy az OTP Bank, hogy idén is elindítja a Társasházi Pályázatot. Ennek célja változatlanul az, hogy segítsük és ösztönözzük a társasházakat, illetve lakásszövetkezeteket azoknak a szükséges felújításoknak a megvalósításában, amelyeknek köszönhetően szebbé, rendezettebbé, hatékonyabban működtethetővé, egyszóval élhetőbbé tehetik lakókörnyezetüket.” – hangsúlyozza Csonka Tibor, az OTP Business ügyvezető igazgatója.

A pályázók idén is három kategóriában adhatják be projektötleteiket. Az „Ezermester” kategóriában az energetikai, informatikai és a különféle felújításokhoz nyerhetnek forrást a résztvevők. Így például ebben a kategóriákban nyújthatják be a napelemek felszerelését, a hőszigetelések korszerűsítését, a lépcsőházak felújítását és a különféle ügyviteli szoftverek és hardverek beszerzését célzó projektjeiket a társasházak és lakásszövetkezetek. A „Biztonság” kategóriában a személyi és vagyonvédelmet támogató beruházások tervei nyújthatóak be, ide értve a térfigyelő rendszerek kiépítéséről, a liftfelújításról és akár az akadálymentesítésről szóló terveket. Végül a „Közösségépítés” kategóriában a lakóközösség tagjait összehozó, a közösségi tereket fejlesztő ötleteket várják a szervezők a kerti sütők létesítésétől egészen az olyan – a tavalyi kiírásban díjazott – kezdeményezésekig, amikor a lakóközösség saját egészségszobát alakított ki. Emellett egy további nyertest hirdet a pályázat, aki a Facebookos közönségszavazás győzteseként egymillió forintos vissza nem térítendő támogatáshoz jut majd.

„Országos szinten ez idén az első olyan pályázat a társasházak és lakásszövetkezetek számára, amelynek keretében vissza nem térítendő támogatáshoz juthatnak a lakóközösségek közös céljaik megvalósításához. Reménykedünk benne, hogy minél több hasonló forrás nyílik majd meg az év folyamán, ez azonban a jövő zenéje. Így mindenképp érdemes lehet megragadni ezt a kínálkozó lehetőséget a közösségeknek arra, hogy legalább részben külső forrásból korszerűsíthessék épületeiket, közösségi tereiket” – mondta Sárvári Marcell, a Házfórum társasházszakmai fórum vezető szakértője.

A három kategóriában a résztvevők a pályázatok összeállítása során maguk határozhatják meg, milyen projektet kívánnak megvalósítani. Ezzel a pályázat olyan hiánypótló és egyben kiegészítő lehetőséget jelent a társasházak és lakásszövetkezetek számára, amely nem előre meghatározott, hanem igényre szabott beruházási terveket támogat.

Csak a legfontosabb gazdasági hírek

Nem kell tovább keresgélnie a híreket. Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy a legfontosabb gazdasági hírek találják meg Önt.

E-mail cím:

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell lépnie, vagy ha még nem regisztrált nálunk, regisztráljon!
mba essay service writing expert writer online college application essay help online writer for hire highschool essay writing service