Legfontosabb témák

A 2015. decemberi export euróban számított értéke 7,3, az importé 1,0%-kal nőtt az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A külkereskedelmi mérleg aktívuma 398 millió euróval nőtt. Az év során a kivitel euróértéke 7,4, a behozatalé 5,6%-kal emelkedett.

2018. január 1-jétől újabb épületenergetikai szigorítás vár a felújítási munkálatokba kezdő társasházakra. A különböző épületelemek hőátbocsátási tényezőjére vonatkozó új, szigorúbb követelmények jelenleg még csak az uniós, illetve a központi költségvetési forrásokból finanszírozott felújításokra vonatkoznak, ám két év múlva már minden társasházi felújítás esetében az új előírásoknak kell megfelelni.

A Concorde ALAPKEZELŐ a napokban elindította online befektetési alap értékesítési platformját, az Alapok Online-t, amelyen jelenleg a társaság 15 népszerű befektetési alapja található meg. Az online felületen keresztül az alapok mindenki számára elérhetők, díjmentesen megvehetők és eladhatók.

Napokon belül közel 4 ezer Buda-Cash és Hungária ügyfél hozzájuthat a Befektető-védelmi Alap (Beva) által fizetett kártalanításhoz, miután a szervezet átutalta részükre a kártalanítás összegét a kifizetést teljesítő takarékszövetkezeti fiókokba.

Meglepő módon nem a technológiai újdonságokban jártas fiatalok, hanem a 45 és 60 közöttiek fizetnek leginkább bankkártyával összegtől függetlenül minden esetben, amikor csak tehetik. Ez derül ki az UniCredit Bank saját ügyfelei körében végzett kutatásából. 

Egyre többet vásárolnak az interneten keresztül, ám a fogyasztók többsége mintha elnézőbb volna az online üzletekkel, ugyanis probléma esetén is csak kevesen reklamálnak. Persze valószínűbb, hogy a fogyasztók egyszerűen csak nincsenek tisztában a jogaikkal, ezért gyengébb itt az érdekérvényesítés, mint a hagyományos üzletekben. Ezen a helyzeten változtathat a február 15-én induló online vitarendezési platform. 

Decemberben árnyalatnyi emelkedést láthattunk a befektetési alapok vagyonában, hiszen mindössze 0,2 százalékos volt a növekedés.

Decemberben a fogyasztói árak átlagosan 0,9%-kal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban. Ezen időszak alatt a legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk drágultak, miközben az üzemanyagok ára jelentősen csökkent. Összességében 2015-ben a fogyasztói árak átlagosan 0,1%-kal mérséklődtek az előző évhez képest.

A román pénzügyi felügyelet az MNB-nek küldött tájékoztatása szerint elindult az Astra Biztosító felszámolása. A nagy összegű, nem kötelező gépjármű-felelősség biztosítási (kgfb) kárral, díjköveteléssel rendelkező magyarországi fogyasztóknak, s a nem biztosítási hitelezőknek január 18-ig be kell jelentkezniük a felszámolásba. A többi hazai ügyfelet, károsultat – ők a döntő többség –a garanciaalapok kártalanítják. Az Astra még meglévő kgfb-ügyfeleinek szerződését a felszámoló felmondhatja.

A KELER Csoport mai napon megtartott közgyűlésén a társaság vezető testületeibe új vezető tisztségviselőket választottak. A tisztújítás oka azhogy év végén nemzeti tulajdonba került a Budapesti Értéktőzsde többsége.

A 2015. novemberi export euróban számított értéke 6,5, az importé 7,7 százalékkal nőtt az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A külkereskedelmi mérleg aktívuma 36 millió euróval csökkent. Az év első tizenegy hónapjában a kivitel euróértéke 7,3, a behozatalé 6,0 százalékkal emelkedett.

2015 novemberében az ipari termelés volumene 9,5%-kal haladta meg az egy évvel korábbit.

2015 novemberében a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 4,8, naptárhatástól megtisztítva 4,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

2015 novemberében az ipari termelői árak 0,8, ezen belül a belföldi értékesítési árak 3,1 százalékkal alacsonyabbak, míg az exportértékesítési árak 0,5 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbihoz képest. 2015. január–novemberben a belföldi értékesítés árai 3,1 százalékkal mérséklődtek, az exportértékesítésé 0,3 százalékkal emelkedtek, így összességében az ipari termelői árak 0,8 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz képest.

A Duna House ingatlanközvetítő hálózat becslése alapján 2015-ben összesen 135 ezer ingatlan cserélt gazdát, ami a KSH által közreadott 2014-es forgalmat közel 20%-kal haladja meg. Ez volt tehát a válságot követő időszak legeredményesebb ingatlanpiaci éve.

A Széchenyi Tőkealap négyéves működése során közel 80 hazai kis- és középvállalkozásba fektetett be, közel 11 milliárd forint értékben, és tucatnyi vállalkozásból exitált. A befektetésekből eddig visszafolyó, közel 1 milliárd forintot az alap újabb cégekhez helyezheti ki, így továbbra is keresi az 50-220 millió forint közötti tőkebevonásban gondolkodó, növekedést tervező hazai cégeket, illetve ezek leányvállalatait.

December végéig köthetnek nyugdíjbiztosítást, illetve tehetik meg eseti befizetéseiket azok az ügyfelek, akik nyugdíjbiztosításukkal maximalizálni szeretnék a befizetéseik után járó adójóváírás mértékét – hívja fel rá figyelmet a a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ). Az adókedvezmény mértéke a befizetett biztosítási díj 20 százaléka, egy adóévben legfeljebb 130 ezer forint lehet.  

Az összes szükséges engedély és felhatalmazás birtokában a következő gázév kezdetével, 2016. október 1-től elindítja gázkereskedelmi üzletágát az ALTEO Group. A vállalatcsoport a ma már az árbevétel jelentős részét biztosító villamosenergia-kereskedelmi üzletága mintájára konzervatív stratégia mentén lép be a gázkereskedelmi piacra.

A Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzett Appeninn Holding Nyrt. kedvező feltételekkel váltotta euró alapúra hitelportfóliójának utolsó svájci frank hitelét. A hitelátstrukturálás 6,5 millió euróval csökkenti a társaság banki hitelállományát és a társaság adósságszolgálata éves szinten több mint 650 ezer euróval csökken. A társaság ezzel a megállapodással lezárta ingatlanhiteleinek rendezését, hitelállománya összhangba került a bevételek devizanemével.

Hamarabb kapják meg pénzüket üzleti partnereiktől a vállalkozások, és ők is rövid időn belül ki tudják fizetni szállítóikat – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Ezzel a finanszírozási időtáv rekord alacsony szintre mérséklődött, ami kedvezően hat a cégek fizetőképességére.

Nem hozott végleges megoldást a kórházi tartozások nyár eleji konszolidációja, továbbra is az egészségügyi kassza év végi kisöprésében bíznak a beszállítók. Jelenleg mintegy 45 milliárd forintra rúg a beszállítók irányában fennálló kórházi tartozások összege – figyelmeztet a Magyar Orvostechnikai Beszállítók Szövetsége (MOBSZ).

Novemberben a fogyasztói árak átlagosan 0,5%-kal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban. A legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk drágultak. Jelentősen csökkent az üzemanyagok ára.

Az MNB 18 millió forintos felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az NN Biztosító Zrt.-re az életbiztosítási szerződések kezelése során tapasztalt nem megfelelő eljárások és a szerződések hiányos tartalmi elemei, illetve az ügyfél-tájékoztatásra és panaszkezelésre vonatkozó jogsértések miatt. Az MNB által végzett ellenőrzés megállapításai szerint ugyanakkor a biztosító alapvetően jogszabályszerűen tevékenykedik.

A bruttó hazai termék volumene Magyarországon 2015 III. negyedévében 2,4%-kal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A feldolgozóipar és a szolgáltatások teljesítménye bővült, a mezőgazdaságé visszaesett. 2015 III. negyedévében a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos negyedévéhez képest 2,3, az előző negyedévhez viszonyítva 0,6%-kal emelkedett. 2015 I–III. negyedévében a gazdasági teljesítmény 2,8%-kal meghaladta az egy évvel korábbit.

Bár jövőre megszűnik az NHP, a cégek továbbra sem maradnak kedvező finanszírozási lehetőségek nélkül. Itt vannak az EU-pályázatok, a kkv-kra szabott egyszerűbb és olcsóbb banki hitelek, és még számos egyéb, államilag támogatott forrás is elérhető. Cikkünkben megmutatjuk az 5 legjobbat.

A magyar vállalkozások számlafizetési fegyelme – összevetve az idei harmadik negyedév adatait 2014 azonos időszakával – mérsékelten ugyan, de javult. Idén ugyanis már a  tavalyi 67 %-kal szemben a számlák 70 %-át időben egyenlítették ki a cégek,  áll a Bisnode nemzetközi cégminősítő jelentésében. Emellett kismértékben ugyan, de a fizetési késedelem is javult annak ellenére is, hogy a fizetési határidők átlagosan szigorodtak.

A Növekedési Hitelprogramból olcsón és gyorsan lehetett hitelhez jutni, de ennek decemberben vége. Aki szeretné kihasználni a megindult gazdasági növekedés adta kedvező üzleti lehetőségeket, annak más forrás után kell néznie. A vallalkozokhitele.hu összegyűjtötte, hogy milyen államilag támogatott források, kedvező banki hitelkonstrukciók, uniós pályázatok érhetők el a kis- és középvállalkozások számára.

A BÉT prémium részvénykategóriájában jegyzett ingatlancsoport, az elsősorban budapesti irodaházakkal rendelkező, ingatlan üzemeltetéssel és bérbeadással foglalkozó Appeninn Holding árbevétele meghaladta a 3,36 millió eurót, EBITDA eredménye 2,3 millió euró volt. A társaság adózás előtti eredménye közel 40 százalékkal, 1,164 millió euróra növekedett, az adózott eredmény pedig 890 ezer euró nyereséget mutatott.

A Duna House Holding Nyrt. (Társaság) részvényeinek nyilvános értékesítésére nyitva álló jegyzési időszak november 19-én lezárult. A jegyzést azonban 13-án egy a társaság működését alapvetően befolyásoló törvényjavaslat miatt felfüggesztették, így a tőzsdére menetel elmaradt. Ezért a jegyzésben közreműködő befektetési szolgáltatóknál befizetett összegeket november 27-ig visszafizetik.

Az elmúlt két hónap stagnálása után növekedést láthattunk a befektetési alapok piacán. A fejlett és a fejlődő világ tőzsdéi is jelentősen emelkedtek, amit követett a magyar piac is, igaz a hazai index emelkedése csak a fele volt az átlagosnak. A devizapiacon a forint az euróhoz képest tudott erősödni, de a dollárhoz képest gyengült.

Az Erste Private Banking 2012 és 2014 után idén harmadszorra nyerte el a legjobb kelet-közép-európai privátbanknak járó díját a The Banker nemzetközi pénzügyi magazin rangos versenyén.

A mai napon elindult a hazai lakóingatlan- és lakáshitel-közvetítői piac meghatározó szereplője, a Duna House Holding Nyrt. részvényeinek nyilvános értékesítése. 

Jövő hétfőtől indul a Duna House (DH) csoportnak nyilvános és zártkörű részvényjegyzése, a tőzsdei újonc papírjaihoz maximum 4250 forintos áron juthatnak majd hozzá a magánszemélyek és gazdálkodó szervezetek. Egy frissen tőzsdére lépő cég esetében nagyon kockázatos jóslatokba bocsátkozni, hiszen a CIG biztosító és a Norbi Update részvények árfolyamai az IPO óta nem teljesítenek túl jól. Igaz a DH egészen más tőzsdei sztori, hiszen egy ingatlan- és hitelpiaci konjunktúra kellős közepén történik a jegyzés, miközben a cég a nehéz időkben is bizonyított már. Az elemzők többsége éppen ezért bizakodó.

Tavaly szeptemberben éves alapon 7,8 százalékkal nőtt az ipari termelés, ami az ezt megelőző 12 hónap második legjobb adata.

2015. július–szeptemberben a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 265 ezer fő volt, 116 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 64,8%-ra emelkedett. A férfiak foglalkoztatási mutatói nagyobb mértékben javultak.

2015. július–szeptemberben a munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 39 ezer fővel, 293 ezerre, a munkanélküliségi ráta 1,0 százalékponttal, 6,4%-ra csökkent. A férfiakat alacsonyabb szintű munkanélküliség jellemezte, ugyanakkor a javulás mindkét nem esetében hasonló mértékű volt.

Az EU ÁFA Zöldkönyvében szereplő négy modell egyikét vezették be Olaszországban. Az EU Tanácsa által jóváhagyott új áfa-beszedési szabály lehetőséget teremtett arra, hogy egy termék vagy szolgáltatás értékének kifizetésére megosztva kerüljön sor. A számla nettó értéke az értékesítés kifizetője felé, míg az áfa tartalom egy adószámlára kerül kifizetésre. Mivel a számlát mind a kiállító, mind a befogadó lejelenti a hatóság felé, nincs lehetőség az adófizetés megkerülésére, a kifizetés megosztása pedig lehetetlenné teszi az áfa-tartalom meg nem fizetését.

December 5-ig minden érintett cégnek teljes körű energetikai auditálást kell elvégeznie, amelyet négyévente kötelesek lesznek megismételni.

Stagnálás jellemezte a befektetési alapok piacát szeptemberben csakúgy, mint augusztusban, de az összkép vegyes. A pénzpiaci alapokba például friss tőke áramlott, míg a kötvényalapokból kiáramlott a tőke. 

Az előző év azonos időszakához képest a Duna House cégcsoport konszolidált értékesítésből származó nettó árbevétele közel harmadával növekedve elérte a 1,34 milliárd forintot. A működési eredmény mintegy 50 százalékkal, 485 millió forintra, míg az adózott eredmény 422 millió forintra emelkedett. A cég célja a regionális terjeszkedés, az ehhez szükséges forrásokat pedig tőzsdei bevezetéssel kívánják előteremteni.

A nemzetközi és a hazai adóhatóságok számára is kiemelt adónem az áfa, így az Európai Bíróság elé kerülő ügyek folyamatosan befolyással vannak az egyes országok jogalkalmazására is.  Már sokszor az is vitára ad okot, hogy egy komplexebb ügylet áfa szempontból egységes szolgáltatásnak, értékesítésnek minősül, vagy elkülönült elemekből áll-e.

2015 augusztusában a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 5,7, a belföldi vendégeké 4,9%-kal nőtt az egy évvel korábbi szinthez képest. A kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakákban mért vendégforgalma összességében 5,3%-kal bővült. A szálláshelyek – folyó áron számolt – bruttó árbevétele 14%-kal emelkedett.

Újabb három befektetését zárta le sikeresen az állami tulajdonú Széchenyi Tőkealap, ezek mindegyike a befektetési szerződésben rögzített hozamelvárás teljesülése mellett valósult meg. Az SZTA portfóliócégekben fennálló tulajdonrészeit az eredeti tervekkel megegyezően a vállalkozások többségi tulajdonosai vásárolták vissza.

2015 augusztusában a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 4,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

Júliusban a kivitel volumene 6,0, a behozatalé 3,4 százalékkal haladta meg az előző év azonos hónapjának szintjét. Az aktívum 208 millió euróval nőtt 2014. júliushoz viszonyítva.

A teljes éves mérlegek eredményei alapján 2013-ról 2014-re 1,47 százalékkal nőtt a magyar vállalkozások összesített árbevétele, áll a Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzésében. De vajon melyek voltak a legsikeresebb iparágak? Hova érdemes befektetni?

Az Országgyűlés kedden elfogadta azt a törvénycsomagot, amely rendezi az Astra biztosító magyarországi ügyfeleinek kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződéseivel kapcsolatos helyzetét. A törvény hatályba lépését követően az Astra biztosító kgfb-szerződései automatikusan megszűnnek, amennyiben a gépjármű-tulajdonos új szerződést köt egy másik biztosítónál.  

2015. június–augusztusban a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 251 ezer fő volt, 134 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 64,5%-ra emelkedett. A munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 39 ezer fővel, 304 ezerre, a munkanélküliségi ráta 1,0 százalékponttal, 6,7%-ra csökkent.

A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) 2015 második negyedéves jelentése szerint 17 kockázatitőke-befektetés zárult le eredményesen ebben az időszakban. A kockázatitőke-alapok által eszközölt tranzakciók összértéke 2,6 milliárd forintot tett ki, amely mintegy 43 százalékkal maradt el az előző negyedév összértékétől.

A Fed még haladékot adott a kötvénypiacoknak, a hozamok újbóli emelkedése azonban csak idő kérdése. A recessziós és deflációs félelmeket olyan mértékben túlárazta a piac, hogy innen Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója szerint bármilyen növekedés vagy infláció a hozamok robbanásszerű megugrását eredményezheti.

2015. január–júliusban 3,5 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az előző év azonos időszakához viszonyítva. A júliusi keresetnövekedésre hatással volt a fegyveres testületek illetményemelése és a szociális területen dolgozók részére kiegészítő pótlék bevezetése.

Júliusban az építőipar termelése 0,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A termelés a két építményfőcsoportban ellentétesen alakult, az épületek építése 0,5 százalékkal mérséklődött, az egyéb építmények építése 0,9 százalékkal nőtt, vagyis jól látszik, hogy az egyéb építmények közé tartozó vasút és útépítések kifutásával az építőipar akár lejtmenetbe is kezdhet. Erre egyébként egy ideje már számítani lehetett, hiszen az építőipari megrendelésállomány hónap óta folyamatosan csökken. Az év első hét hónapjában az építőipari termelés 6,7 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest.

2015 júliusában az ipari termelés volumene 3,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlan indexszel. A termelés 2015 első hét hónapjában 6,7 százalékkal magasabb volt az előző év azonos időszakinál.

Tavaly globális szinten a vasérc 55 százalékát, az alumínium felét, a réz 45 százalékát Kína használta fel, vagyis ha tovább lassul az ázsiai ország gazdasága, akkor az a nyersanyagárakat még lejjebb nyomhatja. A K&H Alapkezelő szerint a befektetéseknél is érdemes erre odafigyelni.

Sikeresen elindult az átutalások napi 10-szeri feldolgozása a GIRO Zrt.-ben, az üzemidő meghosszabbítása pedig lehetővé teszi, hogy a háztartások és a vállalatok egyaránt szélesebb időintervallumban utaljanak át.

A második fél évben 2,7%-kal nőtt a magyar GDP az egy évvel korábbihoz képest, ami egyértelmű lassulást jelent. A feldolgozóipar és a szolgáltatások teljesítménye bővült, a mezőgazdaságé jelentősen visszaesett. 2015 II. negyedévében a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos negyedévéhez képest 2,5, az előző negyedévhez viszonyítva 0,5%-kal nőtt.

Az Európai Kockázati és Magántőke Egyesület (EVCA) adatai szerint 2014-ben rekordszámú, mintegy 290 közép-kelet-európai cég jutott kockázati- és magántőkealapok befektetéséhez a régióban. A befektetések értéke 66 százalékkal haladta meg az előző évi szintet, elérve az 1,3 milliárd eurót. 2014-ben Magyarország volt a negyedik legjelentősebb szereplő a közép-kelet-európai kockázati tőke piacon.

A boltok vasárnapi kényszerpihenője ellenére nagyon nő a kiskereskedelmi forgalom, lényegesen jobban, mint ahogy azt a reálbérek növekedése egyébként indokolná.

A magyar lakáscélú hitelek átlagos hitelköltség mutatója több mint 3 éve csökken, és júliusában az MNB adatai szerint 5,75 százalék volt a háztartásoknak nyújtott lakáscélú hitelek esetében.  Vagyis nagyon olcsón lehet most lakásvásárláshoz hitelhez jutni. Az Otthon Centrum Hitel Center szerint európai összehasonlításban a magyar lakáshitelek átlagköltség mutatója mégis nagyon magas, a 28 EU tagállam közül csak Bulgáriában magasabb ez a mutató.

Ifj. Chikán Attila: a cég eredményei, a környezet és a befektetői hangulat javulása egyre inkább életképessé teszi a tőzsdei kibocsátást.