Legfontosabb témák

Oroszország márciustól emeli a kivitelre szánt kőolaj vámját.

A kínai és közép-európai piacokon nem ment olyan jól a cseh márkának, Oroszországban viszont rákaptak a Skodákra. Összesen 102 600 - azaz naponta átlagosan 3309 - darab autót adott el a Skoda januárban ... ...

Komoly aggodalomra ad okot, hogy Oroszország könnyen mozgatható és elrejthető SSC-8 jelű rakétarendszere európai célpontokat is képes elérni, súlyosan veszélyeztetve ezzel a szövetség biztonságát - mondta ... ...

Oroszország elküldi jelöltjeit az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalának (ODIHR) rövid távú ukrajnai választási megfigyelő missziójába, a kapott felkéréssel összhangban – közölte kedden az orosz külügyminisztérium Az orosz diplomáciai tárca az erre vonatkozó meghívó körlevelet kedden kapta meg az ODIHR-től. A moszkvai minisztérium kifejezte reményét, hogy az orosz ...

A védelmi és biztonsági együttműködés kérdései álltak az amerikai külügyminiszter keddi szlovákiai tárgyalásainak középpontjában. Mike Pompeo szót emelt Oroszország és Kína térségbeli befolyása ellen ... ...

Kína és Oroszország lépéseket tesz a világűr felfegyverzésére - állapította meg elemzésében az amerikai Védelmi Hírszerző Ügynökség (DIA), amely Biztonsági kihívások a világűrben címmel tette közzé jelentését hétfőn.

A demokrácia illúzió, Oroszország pedig, amelyben új típusú állam van kialakulóban, az évszázad végéig a putyinizmus útján fog fejlődni - vélekedett Vlagyiszlav Szurkov orosz elnöki tanácsadó a Nyezaviszimaja Gazeta című napilapban hétfőn megjelent cikkében.

Tesztelési céllal lekapcsolhatják Oroszországot az internetről, hogy kipróbálják, képesek-e a szolgáltatók önállóan is működni, ahogyan azt egy tavaly elfogadott törvény előírja - írja a ZDNET-re hivatkozva ... ...

Stratégiai fenyegetést jelent Oroszország számára és az Egyesült Államok kezére játszik Oroszországnak a Kőolaj Exportáló Országok Szervezetével való együttműködése, illetve az ennek keretében...

Oroszország részesedése a búzapiacon 19 százalékra csökken.

A nyugati szankciók már nem okoznak érdemi kárt Oroszországnak.

Visszaemelte a befektetési ajánlású kategóriába Oroszország államadósság-kötelezettségeinek osztályzatát a Moody’s Investors Service, elsősorban az orosz közfinanszírozási rendszer és a külső fizetési mérőszámok megerősítésére tett kormányzati intézkedésekkel indokolva a döntést. A nemzetközi hitelminősítő péntek éjjel Londonban bejelentette, hogy az eddigi “Ba1”-ről egy fokozattal “Baa3”-ra javította az orosz szuverén besorolást. A cég a rövid lejáratú államadósság-szolgálati kötelezettségek ...

Visszaemelték a befektetési ajánlású kategóriába Oroszországot.

Visszaemelte a befektetési ajánlású kategóriába Oroszország államadósság-kötelezettségeinek osztályzatát a Moody's Investors Service, elsősorban az orosz közfinanszírozási rendszer és a külső fizetési mérőszámok megerősítésére tett kormányzati intézkedésekkel indokolva a döntést.

Visszaemelte a befektetési ajánlású kategóriába Oroszország államadósság-kötelezettségeinek osztályzatát a Moody's Investors Service, elsősorban az orosz közfinanszírozási rendszer és a külső...

Oroszország biztonsági megfontolásokból nem küld megfigyelőket az ukrán elnökválasztásra az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) választásokkal foglalkozó testülete, a Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) missziójában - közölte pénteken az orosz külügyminisztérium.

Visszaemelte a befektetési ajánlású kategóriába Oroszország államadósság-kötelezettségeinek osztályzatát a Moody's Investors Service, elsősorban az orosz közfinanszírozási rendszer és a külső fizetési mérőszámok megerősítésére tett kormányzati intézkedésekkel indokolva a döntést.

Visszaemelte a befektetési ajánlású kategóriába Oroszország államadósság-kötelezettségeinek osztályzatát pénteken a Moody's Investors Service, elsősorban az orosz közfinanszírozási rendszer és a külső ... ...

Az oroszok követelték, hogy szűrjék meg többek közt a gyermekpornográfiára, az öngyilkosságra és a kábítószerekre utaló linkeket. 

Harmincnyolcmillió eurós haditechnika-vásárlási hitelmegállapodást írt alá Oroszország Kubával - közölte Dmitrij Sugajev, a haditechnikai együttműködésért felelős orosz szövetségi szolgálat vezetője a Kommerszant című gazdasági napilap szerdai számában megjelent interjújában.

Harmincnyolcmillió eurós haditechnika-vásárlási hitelmegállapodást írt alá Oroszország Kubával.

Harmincnyolcmillió eurós haditechnika-vásárlási hitelmegállapodást írt alá Oroszország Kubával – közölte Dmitrij Sugajev, a haditechnikai együttműködésért felelős orosz szövetségi szolgálat vezetője a Kommerszant című gazdasági napilap szerdai számában megjelent interjújában. Sugajev elmondta, hogy a két ország kormánya 2006-ban kötött haditechnikai együttműködési egyezményt, korábban Kuba egyebek között haditechnikai segély formájában jutott orosz fegyverekhez és egyéb katonai felszerelést. ...

Az amerikai elnök nem zárja ki azt, hogy az USA egy új szerződés megkötéséről tárgyaljon Oroszországgal, illetve Kínával és más országokkal az INF felmondása után.

Az amerikai elnök nem zárja ki azt, hogy az USA egy új szerződés megkötéséről tárgyaljon Oroszországgal, illetve Kínával és más országokkal az INF felmondása után.

A magyar gyógyszergyártó értékesítési joga Európára, Oroszországra, Latin-Amerikára és Ausztráliára terjed ki.

A vártnál nagyobb mértékben bővült Oroszország gazdasága tavaly az építőipar erősebb növekedésének köszönhetően. Az orosz statisztikai hivatal (Roszstat) hétfőn közzétett előzetes adatai szerint a bruttó ... ...

Az orosz fiatalok jelentős része elhagyná az országot.

Az orosz összlakosság körében mindössze 17 százalék azoknak az aránya, akik szívesen kivándorolnának, de 18-tól 24 éves korig terjedően ez az érték eléri a 41 százalékot - derült ki a Jurij Levada...

A vártnál nagyobb mértékben bővült Oroszország gazdasága tavaly az építőipar erősebb növekedésének köszönhetően.

Oroszország mindkét energiahordozóból többet exportált, mint egy évvel korábban.

Oroszország kész megvitatni Kirgizisztánnal, hogy egy második katonai bázist létesítsen a területén - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Biskekben, ahol Vlagyimir Putyin hivatalos látogatását ... ...

Országszintű minősítést nyert el Olaszországban, Németországban, Oroszországban, Horvátországban és Bulgáriában   A munkavállalóinak kínált kiemelkedő lehetőségeknek köszönhetően az UniCredit a tavalyit követően immár a második évben is megkapta a Top Employers Institute hivatalos minősítését, ami megerősíti, hogy a csoport kiváló munkahely. A Top Employers Institute által minden évben elvégzett nemzetközi kutatás a világ vezető munkáltatóit ...

Oroszország növelte olaj- és gáztermelését januárban.

Oroszország januárban növelte olaj- és gáztermelését és mindkét energiahordozóból többet exportált, mint egy évvel korábban. Az orosz statisztikai hivatal adatai szerint januárban 48,11 millió tonna kőolajat ... ...

A fejlesztés alatt álló, a tervek szerint Európában, Oroszországban, Latin-Amerikában és Ausztráliában értékesítendő készítmény jól illeszkedik majd a Richter nőgyógyászati portfoliójába. 

Oroszország egymás után köti az államközi szerződéseket afrikai országokkal, a fegyverszállításoktól az atomerőművek építésén át bányászati projektekig sok területen megjelennek az orosz vállalatok, ami ... ...

Legalább hét ember, köztük négy gyerek halt meg egy buszbalesetben Oroszországban, Kaluga megyében - írja az MTI az orosz belügyminisztérium közlése nyomán. A szerencsétlenségben legkevesebb 20 gyerek ... ...

Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap bejelentette, hogy Oroszország felfüggesztette részvételét a szárazföldön állomásoztatott közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló (INF) szerződésben, valamint elrendelte a Kalibr manőverező repülőgépek szárazföldi változatának és a szárazföldi indítású, közepes hatótávolságú hiperszonikus rakétának a kifejlesztését.

Nem lehet kizárni, hogy a béke biztosítása érdekében amerikai atomrakétákat telepítsenek Lengyelország területére, annak ellenére sem, hogy ez szakítást jelentene a NATO-Oroszország alapszerződéssel – jelezte a lengyel külügyminiszter egy nyilatkozatában, amelyet a Der Spiegel című német hírmagazin ismertetett pénteken. Jacek Czaputowicz a közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló INF-szerződésben rögzített amerikai kötelezettségvállalások felfüggesztésével ...

A hagyományosan legtöbb kaviárt előállító országok listáján már egy ideje nem Oroszország az első: Kína itt is átvette a vezetést.

Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap bejelentette, hogy Oroszország felfüggesztette részvételét a szárazföldön állomásoztatott közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló...

Az amerikai képviselőház elnöke, Nancy Pelosi szerint az Egyesült Államok várható kivonulása az INF-szerződésből fegyverkezési versenyt eredményezhet. Pelosi újságírók előtt azt hangoztatta, hogy az amerikai kormányzat döntése a fegyverkezési verseny veszélye mellett “aláássa a nemzetközi biztonságot és stabilitást” is. A házelnök egyúttal elítélte azt is, hogy Oroszország nem tartja be az INF-szerződésben vállalt kötelezettségeit. A ...

Az orosz elnök elrendelte a közepes hatótávolságú hiperszonikus fegyver kifejlesztését. Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton bejelentette, hogy Oroszország felfüggesztette részvételét a szárazföldön ... ...

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő pénteken közölte: Oroszország fenntartja a jogot a megfelelő válaszlépésekre abban az esetben, ha az Egyesült Államok kilép a közepes és rövid hatótávolságú...

Az oroszok 45 százaléka szerint rossz irányba halad az országuk. Ez 2006 óta a legmagasabb arány - derült ki a Jurij Levada Független Elemzőközpont pénteken nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásából

A Facebook és a Twitter helyi idő szerint csütörtökön bejelentette, hogy Iránhoz, Oroszországhoz és Venezuelához köthető, kampánycélokat szolgáló profilokat távolított el közösségi platformjáról. A ... ...

A Facebook és a Twitter helyi idő szerint csütörtökön bejelentette, hogy Iránhoz, Oroszországhoz és Venezuelához köthető, kampánycélokat szolgáló profilokat távolított el közösségi platformjáról. ...

A Facebook és a Twitter helyi idő szerint csütörtökön bejelentette, hogy Iránhoz, Oroszországhoz és Venezuelához köthető, kampánycélokat szolgáló profilokat távolított el közösségi platformjáról. ...

A Facebook és a Twitter helyi idő szerint csütörtökön bejelentette, hogy Iránhoz, Oroszországhoz és Venezuelához köthető, kampánycélokat szolgáló profilokat távolított el közösségi platformjáról.

Jogsértésekre bukkant a BBC brit közszolgálati műsorszolgáltató oroszországi tevékenységében az orosz tömegtájékoztatási és távközlési hatóság (Roszkomnadzor).

Jogsértő a BBC oroszországi működése - ezzel vágott vissza az orosz hatóság arra, hogy a brit távközlési felügyelet megállapította, Putyin propagandaadója nem pártatlan.

A 2010 és 2015 közötti emisszió-növekedés akkora, mint Oroszország vagy Brazília teljes kibocsátása.

Egy rejtélyes oroszországi utasszállító repülőgép Caracasba érkezése találgatásokat indított el a médiában a gép érkezésének céljáról, egyes feltételezések Nicolás Maduro venezuelai elnök vele próbál...

Kína, Pakisztán, Oroszország korlátozza az Internet használatát. Most Kalifornia is saját szabályozásra készül. Internet-szakértők szerint ily módon éppen a világháló lényege, az általános hozzáférhetőség, a nyitottság kerül veszélybe.

Az orosz Távol-Kelet, Szibéria, az Ural és a Volga-vidék több városának közintézményében volt hamis bombariadó az elmúlt napokban - közölték orosz hírügynökségek.

Magyarország gáncsolja az USA fellépését Kínával és Oroszországgal szemben, ami könnyen egy külügyminiszteri látogatásba torkollhat.

Magyarország gáncsolja az USA fellépését Kínával és Oroszországgal szemben, ami könnyen egy külügyminiszteri látogatásba torkollhat.

Tavaly 22,2 ezer tonna vörös lazackaviárt termeltek Oroszországban, ami csaknem 70 százalékkal több az egy évvel korábbinál.