Legfontosabb témák

A Huawei Mate 30 Pro kamerája eddig nem látott szuperlassított felvételek készítésére is képes. 

Hazánk fordít a költségvetéséből a legtöbbet sportra és rekreációra az Eurostat adatai szerint.

A Privátbankár.hu és több hazai egyetem közreműködésével megvalósult Pénzügyi Tudatosság Diákfórum 2019-ben elsősorban a diákoknak és a diákokról szól. Szeptemberben és októberben újabb négy városban kerül terítékre a téma.

A Privátbankár.hu és több hazai egyetem közreműködésével megvalósult Pénzügyi Tudatosság Diákfórum 2019-ben elsősorban a diákoknak és a diákokról szól. Szeptemberben és októberben újabb négy városban kerül terítékre a téma.

Az Egészségügyi Világszervezet számításai szerint a világ országainak GDP-jük legalább 1 százalékát kellene erre a célra fordítaniuk. Ezzel 60 millió ember életét lehetne megmenteni, és mintegy 3,7 évvel lehetne megnövelni a várható élettartamot.

Az államháztartás központi alrendszerének hiánya augusztusban 158 milliárd forint volt, így a deficit az első nyolc hónapban 510,8 milliárd forintot tett ki; ez az éves terv 51,2 százalékát jelenti, ami ... ...

A benzinért és a gázolajért is többet kell fizetni.

Az emberi erőforrások (human resources) alatt a munkavállalók összességét értjük. Emberi erőforrásoknak nevezhetjük például bármely gyár, vállalat alkalmazottjait.

Mindazok után, hogy személyautók millióit mobilizálta a hagyományos belsőégésű erőforrás, most úgy néz ki itt a vég.

A hiány 158 milliárd forint volt a minisztérium közlése szerint.

Legalábbis a három nyári hónapban eladott e-matricák alapján.

Az ABB megkezdte új robotikai gyártó- és kutatólétesítményének építését Kínában, a világ legnagyobb robotikai piacán. A 150 millió amerikai dollár (1,1 milliárd RMB) összköltségű beruházás keretében épülő gyáregységet várhatóan 2021-ben nyitják meg.

4 nagyvárosban végzik a fokozott ellenőrzéseket hétfőtől péntekig.

Újabb történelmi mélypontra gyengült a forint az euróval szemben hétfőn, délelőtt fél tíz után az eurót 335,39 forinton jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon. A dollár árfolyama 305,80 forintig, a svájci franké pedig 308,49 forintig ment el. Reggel hét órakor az eurót még 333,54 forinton, a dollárt 302,64 forinton, a svájci frankot pedig 305,26 forinton jegyezték. ...

Hétfőn elindul a továbbfejlesztett E-kárbejelentő alkalmazás új verziója. „Ez az egész magyarországi biztosítási szektor újabb fontos mérföldköve.” – jelentette be a Molnos Dániel, a Magyar Biztosítók Szövetségének főtitkára a Biztonság Hete eseménysorozat nyitórendezvényén. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően mától külföldi-, biztosítatlan-, teherautó- vagy munkagép és annak vontatmányával okozott károkat is be lehet jelenteni az applikációval, valamint el tudjuk indítani a kárrendezést CASCO-ra is.

A karrier a munkavállaló életpályán való érvényesülését, szakmai előmenetelét jelenti.

Már nyomtatják a szavazólapokat a választásra.

Városi legenda, hogy az építők tömegesen bontják fel a lakásvásárlási szerződéseket, majd a visszavett lakásokat jelentős felárral dobják a piacra.

A gyenge európai makroadatok alaposan elrontották a részvénypiacok hangulatát.

Ha a kormány a magyar közoktatás napjáig - november 22-ig - nem teljesíti a követeléseket, akkor a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) őszre tüntetést, ha "ez sem elég", 2020 januárjára országos sztrájkot ... ...

Ha a kormány a magyar közoktatás napjáig - november 22-ig - nem teljesíti a követeléseket, akkor a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) őszre tüntetést, ha "ez sem elég", 2020 januárjára országos sztrájkot ... ...

Viktor írt, hogy akart venni pénteken online felületen ötéves prémium magyar állampapírt, de nem volt, csak az Állampapír Plusz, illetve a hároméves prémium állampapír. Úgy tűnik, megszüntették az ötéves prémium állampapírt. Oknyomozásba kezdtem hétfő reggel, kb. ötven perc telefonos várakozás után sikerült is beszélnem valakivel az államkincstártól, pedig több számot is próbálgattam hívni. Már azon voltam, hogy kerékpárra ülök és

A részvényindexe a plusz 7,84 pontos nyitás után csökkent.

Újra a hálózatsemlegesség védelmében hozott döntést a hivatal.

Ha a kormány nem teljesíti a követeléseiket, előbb tüntetés, majd munkabeszüntetés következik, közölte a Pedagógusok Szakszervezete.

A járművek környezetvédelmi állapotát mérik fel a szakemberek hétfőtől péntekig az ország négy nagyvárosában a Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akció keretében - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfőn az MTI-vel.

Az alkuszszövetség és a jegybank is nagyon fontosnak tartja a pénzügyi edukációt - erről beszéltek az FBAMSZ siófoki konferenciáján. Nagyon fontos a pénzügyi edukáció - mondta Sebestyén László, a Független ... ...

Tüntetés, majd munkabeszüntetés jön.

A gázolaj ára is emelkedni fog.

Ha a kormány nem teljesíti a követeléseket, tüntetés, majd országos sztrájk lesz – hirdeti a Pedagógusok Szakszervezete.

Szerdától újra ugrik az üzemanyagok ára, a pénteki nagy emelés után - tudta meg a Holtankoljak.hu. A múlt pénteki drágulás után újra érdemben (és hasonló mértékben) nőnek itthon az üzemanyagárak.A benzin ... ...

Nagyban folyik a cég tavaly indult vizsgálata, egyes alkalmazások végleges tiltást is kaptak.

Nem indult jól a hét, továbbra is bizonytalanságok uralják a tőzsdei hangulatot. A vezető európai piacok eséssel indultak, és a forintot sem kímélik. Az sem ad túl sok okot a bizakodásra, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások kapcsán inkább csak a kérdőjelek szaporodtak.

Az NYSE-n egy új terméket vezettek be.

Akár 10 százalékot meghaladó mértékben is nőhet idén a turisztikai szektor árbevétele, és ebben jelentős szerep jut a hazai kereslet növekedésének – áll a BDO Magyarország Hotel és Ingatlan üzletágának szakmai elemzésében. A következő években azonban mind a működési, mind a felújítási költségek emelkedése komoly kihívást jelent majd az ágazatnak.

Az Európai Unió tagállamainak vezetői jogos büszkeséggel vehetnének részt az ENSZ közgyűlésén, amelynek fő témája a klímavédelem ügye, miután kontinensük élen jár az ezzel kapcsolatos kezdeményezésekben ... ...

Nagyot emelkedett a diszkont légitársaságok részvényárfolyama.

Nagyot emelkedett a diszkont légitársaságok részvényárfolyama.

A július végi betétállomány 255,6 milliárd forinttal lett kevesebb a két hónappal korábbinál.

A magyarországi leánycég folytatja működését.

Péter járt pórul a napokban és kérdezte, mi történt vele. Rendelt egy műszaki cikket a neten, bement az üzletbe átvenni, ahol szokás szerint (nagyon rossz szokás szerint), nem bontják ki a terméket és nem lehet kipróbálni. De semmi gond, szólt az érvelés, netes vásárlásnál 14 napig indoklás nélkül el lehet állni a vásárlástól. Megnyugodva tért haza és jött rá otthon,

Jelentős digitális fejlesztések zajlanak az iskolákban, Solymár Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára szerint.

Becsődölt a brit Thomas Cook utazási iroda, amely a magyar piacon piacvezető Neckermann tulajdonosa is, amelynek így új tulajdonosa lehet. A Neckermann Magyarország egészségesen működik, nincs rendezetlen ... ...

Soha nem volt még ilyen gyenge a forint.

Három évesen ezekért a típusokért adnak a legtöbbet a kategóriájukban.

A hetet rekordgyengén indította a forint. Elesett a korábbi 334,33-as rekord az euróval szemben. Új hét, új forintrekord: már hétfő reggel megdőlt a korábbi negatív árfolyamrekord. Az euró ára ugyanis ... ...

A hetet rekordgyengén indította a forint. Elesett a korábbi 334,33-as rekord az euróval szemben. Új hét, új forintrekord: már hétfő reggel megdőlt a korábbi negatív árfolyamrekord. Az euró ára ugyanis ... ...

Idén június 1-je és szeptember 18-a között 317-en fertőződtek meg az EU tagországaiban a szúnyogok által terjesztett nyugat-nílusi lázzal. Magyarországon 18 esetet regisztrált az Európai Betegségmegelőzési ... ...

Számottevő többletköltségei vannak egy ingatlanvételnek, amennyiben hitelt kívánunk felvenni a vételár fedezetéhez, mindent egybevetve milliós kiadásokba is ütközhetünk.

Egy hete maradt az áfalevonásra jogosult hazai vállalkozásoknak arra, hogy benyújtsák a külföldi áfa visszaigénylésére vonatkozó visszatérítési kérelmeiket – hívja fel a hazai vállalkozások figyelmét a MAZARS. A nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló vállalat összefoglalójából kiderül: a szeptember 30-ai jogvesztő határidőig 31 uniós és unión kívüli országból kérhetnek visszatérítést 2018-as vásárlásaik után a magyar áfaalanyok.

A pénteki rekordját döntötte meg a valuta. Először jár 335 forint felett az euró.