Legfontosabb témák

A magyar kormány beruházásösztönző gazdaságpolitikájának és a kiegyensúlyozott üzleti környezetnek köszönhetően évről évre egyre nagyobb arányban fektetnek be hazánkban dél-koreai cégek - emelte ki Varga Mihály a Magyar-Koreai Gazdasági Együttműködési Vegyes Bizottság (GVB) harmadik ülésén a Pénzügyminisztérium csütörtöki közlése szerint.

Lengyelország egyelőre felmentést kapott. Nincs megegyezés a 2020 utáni uniós költségvetésről.

Magyarországi terjeszkedési céljainak megvalósítása érdekében együttműködési megállapodást írt alá az AutoWallis és Nyugat-Magyarország meghatározó autókereskedőjének, az idén várhatóan 19,3 milliárd forintos forgalmat elérő Iniciál Csoportnak az alapítója. Az együttműködés fő célja, hogy közösen növeljék mobilitás szolgáltatási jelenlétüket a régióban új telephelyek és értékesítési pontok fejlesztésével. Ezzel az újabb lépéssel az AutoWallis tovább halad a tavasszal meghirdetett stratégia mentén, melyben 2024-ig árbevételének duplázását tervezi organikus és akvizíciós úton.

Ha egy vállalkozás nem piaci árakat alkalmaz, akkor a társasági adó megállapításakor a piaci ársáv mely elemére kell elvégeznie az adóalap kiigazítást? Ebben a kérdésben hozott döntést a Kúria egy régóta húzódó, de elvi szempontból rendkívül fontos perben.

Hogyan tudjuk egyszerre meglovagolni a lakossági állampapírok által nyújtotta biztonságot és kiszámítható hozamot és az ingatlanpiaci befektetésekben rejlő lehetőségeket? Mutatjuk!

Az FIA elnöke a közeljövőben 12 csapatot akar látni a Forma-1-ben.

Az ÁKK a lakossági állampapírok október végi egységes kamatprémium csökkenése során nyilván azzal a szándékkal hagyta ki egyedül a MÁP Pluszt, mert szeretnének minél több kisbefektetői megtakarítást a szuperállampapírhoz rendezni.

Több mint kétmillió amerikainak otthonában nincs vezetékes vize - adta hírül csütörtökön a The Washington Post című amerikai lap.

Az Európai Bizottság intézkedéseket javasol arra, hogy az unió a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) többoldalú vitarendezési rendszerének megbénulása ellenére is megvédhesse kereskedelmi érdekeit, egyben ... ...

Nő a magyarországi halfogyasztás az utóbbi tíz évben, de még mindig messze az európai uniós átlag alatt van; az agrártárca azon dolgozik, hogy az egy főre jutó éves 5,7 kilogrammos átlag megduplázódjon Magyarországon - mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten, a halfogyasztást népszerűsítő sajtótájékoztatón.

Új cég lép a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) közepes méretű vállalkozásokra létrehozott Xtend piacára, a tőzsde december 16-tól felveszi az értékpapírlistára a DM-KER Zrt. 1 millió darab, egyenként 500 forint ... ...

2019. októberben a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 10 százalékkal nőtt az előző évhez képest.

Egy tengerész holttestére bukkantak a mentőalakulatok az Admiral Kuznyecov nehézcirkálón kiütött tűz oltása közben a mentőalakulatok - közölte csütörtök este az Északi Flotta sajtószolgálata. A flotta ... ...

Nem tudja elfogadni a kormány a munkaadói szervezetek feltételét a szociális hozzájárulási adó csökkentésének jövő év elejére időzítéséről - derült ki a mai Kormányinfón az mfor.hu érdeklődése nyomán. ... ...

Nem tudja elfogadni a kormány a munkaadói szervezetek feltételét a szociális hozzájárulási adó csökkentésének jövő év elejére időzítéséről - derült ki a mai Kormányinfón az mfor.hu érdeklődése nyomán. ... ...

Az önkormányzatok ingatlanvagyon-kataszteréből 1994-től közli a Központi Statisztikai hivatal a lakások, lakóépületek, szociális, egészségügyi, kulturális, oktatási célú épületek, strandok, sportlétesítmények, fürdők, kegyeleti létesítmények, üzemi épületek, melléképületek, melléképítmények, közlekedési területek stb. naturális adatait.

Egy év alatt több, mint háromszázzal lett több.

A cégvezér elárulta, mikortól.

Nehéz dolga van manapság annak, aki okostelefont szeretne vásárolni magának, hiszen egyre több gyártó jelenik meg a piacon, köztük rengeteg ismeretlen, esetleg nyíltan kínai háttérrel, miközben a bejáratott márkák aktuális készülékei az árkategória tekintetében megfizethetetlen magasságokba emelkednek. A belépő szintű, megkérdőjelezhető minőségű termékek és a prémium kategóriának hívott presztízskészülékek között tehát kevesen biztosítanak megfelelő középutat, de a Xiaomi egyike azoknak a vállalatoknak, akik az olcsóság mellett mindmáig fontosnak tartják a minőséget és a tartósságot egyaránt.

Bekapcsolva maradt egy mikrofon, letiltottak egy tévéadást. Botrány tört ki a Dániához tartozó szigeten.

Bekapcsolva maradt egy mikrofon, letiltottak egy tévéadást. Botrány tört ki a Dániához tartozó szigeten.

A milliárdos az őt magát is gyakran ekéző Daily Mail tulajdonosa ellen fogadott a tőzsdén.

A stabil konzervatív győzelemtől a munkáspárti vezetésű koalíciókig a politikai és a gazdasági elemzők lázasan mérlegelik a brit választások minden lehetséges kimenetelét.

Új cég lép a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) közepes méretű vállalkozásokra létrehozott Xtend piacára, a tőzsde december 16-tól felveszi az értékpapírlistára a DM-KER Zrt. 1 millió darab, egyenként 500 forint névértékű - 500 millió forint össznévértékű - törzsrészvényét.

Majdnem 30 milliárd dollárt fordítanak idén kutyákra és macskákra.

A Tesla német gyára évente 500 ezer autót épít.

A probléma elsősorban az őslakosokat, valamint az afroamerikai és a spanyolajkú amerikaiakat érinti.

Magyarország egy fontos hídfő, ami közép-kelet-európai régió, és a teljes európai uniós piacra utat nyit.

Lényegi kérdésekben egyezett meg a fővárosi vezetés és a kormány, az állatkerti biodóm és a Városliget ügyében azonban nincs béke - írja a Népszava.hu. Több lényegi kérdésben is megállapodott a Fővárosi ... ...

A BUX 779,20 pontos, 1,75 százalékos emelkedéssel új történelmi csúcson zárt.

Nőtt az amerikai költségvetés novemberi hiánya.

Pécs Magyarország első olyan, megyei jogú városa, ahol a távfűtéshez felhasznált hőenergia teljes mértékben megújuló forrásból származik. Pedig nem volt ez mindig így, hiszen a város évtizedekig a hazai szénbányászat központja volt, és sokáig ennek ikonikus létesítménye volt az idén 60 éves pécsi erőmű. Azonban a városképet is meghatározó épületegyüttes másfél évtizede megkezdett korszerűsítése mostanra meghozta a gyümölcsét. Az immár a Veolia Energia Magyarország Zrt. érdekeltségbe tartozó Pannon Hőerőmű Zrt. ma már hazánk legnagyobb, tisztán megújuló energiaforrásokat hasznosító kogenerációs erőműve, amelyre Európa-szerte a fenntartható városi energiagazdálkodás gyakorlati megvalósulásának egyik legjobb referenciájaként tekintenek.

Kilőtt az amerikai és európai tőzsde azután, hogy egyre valószínűbbé vált: az amerikaiak december 15-től nem léptetik életbe a kínai importtermékekre kiszabott vámtarifákat.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 779,20 pontos, 1,75 százalékos emelkedéssel, 45 382,68 ponton, új történelmi csúcson zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma kiemelkedően magas, 20,1 milliárd ... ...

A piros borítékok kibontása után mindenki ledöbbent.

Csökkenő kereslet és csökkenő tranzakciószámok hűtötték a kedélyeket a novemberi lakóingatlanpiacon. A két erősebb őszi hónap után hamarabb indult meg a szokásos év végi lejtmenet, ami szinte minden ingatlanpiaci mutatóban érezhető volt. A tavaly novemberi forgalomhoz képest 9%-os forgalomcsökkenés és a kereslet történelmi mélypontra zuhanása mellett az árak éves szinten ugyan egyre csökkenő mértékben, de még mindig emelkedtek az előző hónapban.

Eltörölték azt a rendeletet, amely szinte ingyenes parkolási lehetőséget biztosított a luxus éttermek és szállodák számára.

Három cég és három személy a bűnös.

Több helyen várható csapadék, ami a legtöbb helyen eső formájában érkezik, de a Nyugat-Dunántúlon és a hegyekben havazás, havas eső is előfordul. Csütörtök este egy kisebb, péntek folyamán pedig egy nagyobb ... ...

Raskó György egykori agrárállamtitkár állítása szerint néhány éve neki is felkínálta Ákos az Andentéban lévő üzletrészét, de végül nem született megegyezés.

Nő a magyarországi halfogyasztás az utóbbi tíz évben, de még mindig messze az európai uniós átlag alatt van.

Ütötték az Apple-t a befektetők.

Jövő hét kedd-szerda tájékára az átlagosnál 10-12 fokkal melegebb levegő is elérheti térségünket.

Az agrárvilág meghatározó inputja a műtrágya, a piac működése azonban eléggé összetett, érdemes tehát betekinteni a kulisszák mögé – mondja Bige László, a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa a vele ... ...

Az agrárvilág meghatározó inputja a műtrágya, a piac működése azonban eléggé összetett, érdemes tehát betekinteni a kulisszák mögé – mondja Bige László, a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa a vele ... ...

Minél magasabb a bérleti díj, annál kevesebb a jelentkező és annál lassabban lehet megtalálni a megfelelő bérlőt.

Miután Kína a Huaweit ért amerikai korlátozásokra válaszul a héten bejelentette, hogy kisöpri az országból a külföldi informatikai cikkeket, egyre közelebbinek tűnik az internet kettéhasadása a két nagyhatalom által ellenőrzött területekre. Egy ilyen helyzeten azonban mindenki csak veszítene.

Volkmar Dennernek, a német Bosch Csoport vezetőjének túl sok lett az európai Green Deal, amelynek kereteit szerdán mutatta be Ursula von der Leyen bizottsági elnök. Denner a Stuttgarter Zeitungnak azt ... ...

3 millió magyar kel útra, hogy otthon tölthesse a Karácsonyt...

Azt ígérték, hogy a végzősök a legmenőbb cégektől kapnak majd ajánlatokat, nem kaptak.