A munkahelyek megőrzését, a munkahelyteremtést, a kiemelt ágazatok újraindítását, a vállalatok finanszírozást, valamint a családok és a nyugdíjasok védelmét három alapból igyekszik megoldani a kormány.

A brit egészségügyi dolgozók számára készülnek az innovatív védőfelszerelések.

Az amerikai elnök sajtótájékoztatóján szó volt a kórházi felszereltségről, a Bidennel való egyeztetéséről és az Indiai elnökkel való konfrontálódásáról is.

Több bank dobta piacra a decemberig 5,9 százalékos maximális thm-mel futó személyi kölcsönét, és már a jövő januártól érvényes feltételeket is elárulták. A januártól megemelkedő kamat miatt banktól és kedvezményektől függően egy 1,5 millió forintos személyi kölcsön esetében az addigi 29 ezer forintos törlesztés 31-36 ezer forintra ugrik. A bankok más területen is változtattak: a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásai miatt szigorúbban vizsgálják a hiteligényléseket. Egy olyan kérelem, amely az elmúlt 1-2 évben csont nélkül átment, most könnyen lehet, hogy nem kap zöld jelzést egy-egy banknál. 

munkaerő-kölcsönzésben érdekelt dunántúli bűnszervezetnél egymilliárd forint értékben biztosított készpénzt, luxusautókat, ingatlanokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A fényűző körülmények között ... ...

Az eurót a hétfő esti 363,93 forint után kedden reggel háromnegyed nyolckor 363,59 forinton jegyezték.

Budapest, 2020. április 7., kedd (MTI) - Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben hétfőről keddre a nemzetközi devizakereskedelemben. Az eurót a hétfő esti 363,93 forint után kedden reggel háromnegyed ... ...

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben hétfőről keddre a nemzetközi devizakereskedelemben. Az eurót a hétfő esti 363,93 forint után kedden reggel háromnegyed nyolckor 363,59 forinton jegyezték.A ... ...

Keressük a bizonytalanságot, de vigyázzunk a kockázatokkal!

Az elkövetők az interneten kínálták a védőeszközöket; előre kértek átutalást, de nem szállítottak.

A NÚSZ 60 százalékos csökkenést érzékel a főutakon.

“A home office számomra egy 24 órás készenlét” - summázza az utóbbi hetek tapasztalatait Bessenyei Zsolt, a Bonafarm Csoporthoz tartozó élelmiszeripari cég HR igazgatója. Válaszaiból kitűnik, hogy jobban szereti a személyes találkozásokat és egyeztetéseket, ám most ebből a helyzetből kell a legjobbat kihozni. A Pick fókuszában most a megtartás áll, a toborzással sem állt le. Hogyan ment a home office-ra átállás? Milyen munkavállalókat érintő intézkedéseket hoztak meg?

Az új koronavírus-járvány kezdete óta először egyetlen újabb halálozást sem jelentettek Kínában kedden, a hivatalos adatok alapján ráadásul ismét csökkent a napi megbetegedések száma. A kínai Nemzeti Egészségügyi ... ...

A Pénzcentrum 2020. április 7.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, a hatoslottó nyerőszámai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!..

Most először nincs új halálozás, és csökkent a napi megbetegedések száma.

New York kormányzója közölte, hogy 24 óra alatt 7 százalékkal emelkedett a fertőzöttek száma.

A Confector Mérnök Iroda Kft. újíthatja fel a Budai Vár falait, nettó 1 milliárd 796 millió forintért. Az eredeti keretösszeg 8 milliárd 655 millió forint volt. A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő ... ...

A koronavírussal járvány lassulásában reménykednek a befektetők.

Az évek óta jelentős munkaerőhiánnyal küzdő informatikai szektor fontos szerepet fog betölteni a gazdaság újraindításában a kialakult vészhelyzetet követően. Ennek tükrében fontos információt hordoz, hogy az iparágban dolgozók hogyan élik meg a jelenlegi állapotot, illetve, hogy az ágazat szereplői hogyan reagálnak, hogyan tudják megőrizni munkavállalóik biztonságérzetét. A csaknem egy hétig futó kutatás során 919 szakmabeli nyilatkozott 5 átfogó kérdésben. Fény derült többek között arra, hogy félnek-e munkájuk elvesztésétől, hogy mennyire tartják hatékonynak a csoportos home office-t, vagy, hogy a munkáltatók részéről történik-e folyamatos és hiteles kommunikáció a helyzetre, illetve annak változására való tekintettel.

A beazonosított fertőzöttek száma 817-re nőtt.

A beazonosított fertőzöttek száma 817-re nőtt.

Maßnahmen der EU gegen Mitlgliedstaat Ungarn würden bei Bedarf ergriffen, sagt der Finanzkommissar.

Magyarországon is már bárhol és bárkiben jelen lehet a vírus...

Ezzel az igazolt betegek száma 817-re emelkedett. Négyen meggyógyultak, hárman elhunytak az elmúlt huszonnégy órában.

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 817 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma - írja a koronavirus.gov.hu. Elhunyt újabb 9 idős, krónikus beteg ... ...

A jegybanki célsávon belülre enyhülhetett a fogyasztói árindex márciusban, de a jegybank nem dőlhet hátra: hamarosan megküzdhet a dezinflációval.

A koronavírus járványról szóló híreink percről percre.

A Covid-19 fertőzés tüneteire való keresés gyakorisága az interneten arányos az adott pillanatban az adott országban a járvány előrehaladottságával egy tanulmány szerint. Ezt fel lehetne használni a járvány ... ...

A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a vállalatok után a kormány a családoknak is hasonló súlyú pénzügyi csomaggal fog segíteni.

A világvége hírek hetén akadt egy elhanyagolt pozitív tény is: sem az európai, sem az amerikai részvényindexek nem estek új mélypontokra ezekre a hírekre –... The post Erős részvénypiacok appeared first on alapblog.

A világvége hírek hetén akadt egy elhanyagolt pozitív tény is: sem az európai, sem az amerikai részvényindexek nem estek új mélypontokra ezekre a hírekre –... The post Erős részvénypiacok appeared first on alapblog.

Az Európai Bizottság egymilliárd eurót szabadított fel a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetben lévő kis- és közepes vállalkozásokat (kkv) érő károk enyhítésére, az összeg kezességvállalásként szolgál majd az Európai Beruházási Bank csoporthoz tartozó Európai Beruházási Alap számára - közölte az uniós bizottság hétfőn.

Hétfőn éjfél előtt pár perccel jelent meg a költségvetés módosításáról szóló kormányrendelet a Magyar Közlönyben. Orbán Viktor kormányfő hétfő délben újabb ötpontos gazdasági intézkedéscsomagot jelentett ... ...

A kisfiúk inkább megbetegednek, mint a lányok.

The post Bezártak az iskolák, eltűnt a tejfogysztás Amerikában appeared first on alapblog.

The post Bezártak az iskolák, eltűnt a tejfogysztás Amerikában appeared first on alapblog.

New Yorkban még nő a betegek száma, de közel a tetőzés

A részvények, a kötvények, az ingatlanok drágák, ezért nőhet az érdeklődés az alternatív befektetések iránt. Vajon a gyémánt ezek közé tartozik? Olyan befektetési termék, amit az átlagember is figyelemmel kísérhet? Van piaci árfolyama?

Néhány nagyobb pénzintézet és a kártyaszolgáltató korábban megvalósította az átállást.

Újabb jelentős gazdaságélénkítő csomagot jelentett be Giuseppe Conte olasz kormányfő hétfő este, amely 200 milliárd euróval a vállalkozások belföldi forgalmát, további 200 milliárddal az exportot kívánja ... ...

Egy lengyelországi vidéki kórházban új módszerrel gyógyítják a koronavírus-betegség legsúlyosabb szövődményét. Az eljárást próbaként vetették be, de már külföldön is átvették. A lengyelországi Lublin 1-es ... ...

Óriási az előrehaladás, mondja az amerikai elnök.

Jelentősen csökkenő, sok esetben megfeleződő fióki, drasztikusan, akár két-háromszorosára is megugró digitális és call center forgalomról számoltak be a Világgazdaságnak banki vezetők.

Húsvét után kinyithatnak a kisebb üzletek Ausztriában - jelentette be Sebastian Kurz kancellár hétfőn, a koronavírus-helyzettel kapcsolatos óvintézkedésekről tartott bécsi sajtótájékoztatón.

Annyi közpénz került a magyar fociba az elmúlt években, hogy komoly következményekkel járhat, ha a járvány miatt a sporton kezdenek el spórolni. Több klub már most fizetéscsökkentésről számolt be, sok helyen ezekben a napokban tárgyalnak a játékosokkal. És hirtelen az is problémát okoz, hogy valamiből fenn kell tartani a drága stadionokat akkor is, ha senki nem lép pályára.

Bár a tegnap bejelentett, a gazdaságba közel 3100 milliárd forintot juttató öt  programból a bejelentés során csupán 1-1 intézkedést emelt ki a miniszterelnök, a Magyar Közlönyben megjelent rendelettől csak kicsit lettünk okosabbak.  

Kicsit megkönnyebbülhetnek a nagy európai autógyártók, mert már látszik az alagút vége. A vírusból kilábalt Kínában ugyanis tömegek akarnak autót venni a közeli jövőben. A német márkák itt is előnyben ... ...

A koronavírus-betegek kezelésénél hatásos, a hétvégén Kínából érkezett gyógyszer hazai engedélyezése folyamatban van, a jelenlegi veszélyhelyzetben egyszerűsített eljárásrend van érvényben - írta a koronavirus.gov.hu ... ...

A kormány és a fővárosi önkormányzat hétfőn megállapodást kötött a budapesti színházak működésének biztosítása érdekében. A megállapodás 2024. december 31-ig szól - olvasható Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Karácsony Gergely főpolgármester közös közleményében, amelyet a Miniszterelnökség juttatott el az MTI-hez.