Legfontosabb témák

A jövő leendő munkavállalóit nem csupán a biztos jövedelem motiválja, hanem leginkább a kihívásokat és az izgalmas lehetőségeket keresik. A Brain Bar széleskörű kutatást végzett az Y és Z generáció körében, amelynek eredményei megcáfolják, amit eddig a fiatal munkavállalók preferenciáiról gondoltunk...

Nagy forgalommal, jelentősen emelkedett és ért el új csúcsot a bankpapír árfolyama.

Az erősebb őszi hónapok után nyári mélypontjára esett az ingatlanpiac, az idén novemberben országosan 10 945 ingatlan adásvétele bonyolódott le, szemben az egy évvel korábbi több mint 12 ezerrel – közölte a Duna House. A társaság adatai szerint az októberhez viszonyított novemberi 17 százalékos visszaesés azt jelzi, hogy a szeptemberi és októberi fellendülés csak átmeneti ...

Jelentős változással szembesülhetnek a hazai vásárlók, ugyanis a korábbinál jóval több információt tudhatnak meg a kínált húsáruról.

Amióta a filmügyi biztos, sztárproducer Andy Vajna meghalt, újabb és újabb pletykák terjednek egykori tőzsdei érdekeltségéről, az Est Media Nyrt-ről. A zavaros történelmű társaságnál két "nagyobb" befektető ... ...

Díjakat osztott a UK Festival Awards.

Két számjegyű bővüléssel 44 ezer pont felett zárhatja az évet a BUX, a hazai tőzsde idei teljesítményére egy Mikulás-rali is rátehet egy lapáttal. A decemberi emelkedést a kedvező nemzetközi hangulat és a stabil céges fundamentumok is támogatják, de a korábbi tapasztalatok alapján is jók a kilátások.

Egy orosz embercsempész kamu határállomást állított fel szögesdróttal a valódi finn-orosz határ közelében, és fejenként 10 000 eurót szedett el Ázsiából származó bevándorlóktól azzal, hogy... The post Államhatár magánvállalkozásban appeared first on alapblog.

Egy orosz embercsempész kamu határállomást állított fel szögesdróttal a valódi finn-orosz határ közelében, és fejenként 10 000 eurót szedett el Ázsiából származó bevándorlóktól azzal, hogy... The post Államhatár magánvállalkozásban appeared first on alapblog.

Újra megtartotta a 2800 forintos szint az olajvállalat árfolyamát, egyelőre nem nyílt ki további tér a gyengülés előtt.

A Párbeszéd azt javasolja, hogy a legalacsonyabb nyugdíjakat néhány év alatt emeljék a létminimum szintjére, vagyis 90 ezer forintra.

Itt a Pénzcentrum 2019.12.06-i időjárásjelentése...

A január 15-én életbe lépő szabályozás szerint a kereskedőknek ezentúl a nem előre csomagolt, friss vagy hűtött hús származási országát is fel kell tüntetniük, de nem ám olvashatatlan kis fecniken.

Tavaly több mint 152 ezer ingatlan cserélt gazdát, míg az idén november végéig nem egészen 140 ezer.

Pluszban zárták a kereskedést a tőzsdék Ázsiában pénteken, és a még nyitva tartó térségbeli börzék irányadó mutatói is mind a csütörtöki záróértékeik fölött mozogtak - írja az MTI. A tokiói értéktőzsde ... ...

A tervek szerint ez lesz majd az Apple legnagyobb ellenfele.

Több milliárd fontot veszít minden évben a brit gazdaság a hamisítványok miatt. Míg a hamis termékeket sok esetben jóhiszeműen vásárolják meg, addig az OECD új jelentése arra világít rá, hogy a hamisítványok megvásárlásának több mint 60 százaléka igenis tudatos.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint a régió Európa gazdasági növekedési motorjává vált.

Nemsokára jelentős változással szembesülhetnek a hazai vásárlók, a boltok húspultjaiban ugyanis a korábbinál jóval több információt tudhatnak meg a kínált áruról. Januártól minden kereskedőnek fel kell ... ...

Tovább erősödhet a magyar gazdaság fehéredése, az EY szakmai támogatásával már magyar szabványként is megjelent antikorrupciós irányítási rendszer segítségével. A sztenderdnek köszönhetően bármely hazai szervezet számára könnyen elérhető és elindítható a társaság felelős működését erősítő és azt tanúsító folyamat.

A V4 a második legnagyobb ország lenne az EU-ban.

Nem akarták, hogy kiszivárogjon a karakter léte, a Disney ezért nem adta időben gyártásba a Baby Yoda-termékeket. A rajongók így kénytelenek házilag barkácsolt figurákra, illetve öreg Yodákra fanyalodni.

Minimálisan gyengült a forint árfolyama a főbb devizákhoz mérve péntek reggelig a csütörtök esti szinthez képest a nemzetközi bankközi piacon. Az euró 330,70 forintra erősödött reggel fél hétkor ... ...

Magyarország gyógyszertermék-külkereskedelme pozitív: a tavalyi exportja 1764 milliárd, az importja 1494 milliárd forint volt.

A világ legnagyobbjának számító állami nyugdíjalap úgy döntött, ezentúl nem hajlandó részvényeket kölcsönözni azok rövidre történő eladásához. Sokak szerint a shortolás megnehezítése rombolhatja a piacok ... ...

A HR-esek minden alkalommal utánanéznek az álláshirdetésre jelentkezőknek a közösségi oldalakon, ezért érdemes úgy kialakítani a profilunkat, hogy az pozitív képet fessen rólunk. A legfontosabb az, hogy átjöjjön, az illető tényleg szenvedélyesen szereti azt, amit csinál. A személyes márkaépítést napjainkban karrierépítésre is lehet használni, ugyanis rengeteget nyom a latba, hogy a (leendő) munkaadó mit lát rólunk az interneten.

A konvergenciaprogram szerint ugyan mérséklődik a dinamika, azonban a következő években 4 százalék körül alakulhat.

Egy felmérés szerint a befektetők fele csökkenéseket vár jövőre.

Olvashatóan fel kell tüntetni, hogy melyik országból jött a hús. A változás januárban lép életbe.

A fővárosi forgalomcsillapítás és az ingázók tömegközlekedésre terelésének terve több évtizedes múltra tekinthet vissza, de csak elvétve születtek részleges intézkedések. Pedig - ha nem is feltétlenül ... ...

Digitalizálta háttérrendszerét a Magyar Autóklub, autósoknak szóló szolgáltatást jelentett be a Telenor Magyarországon jelenleg több mint 3,5 millió autó van

A régió piacvezető HR szolgáltatója szerint a jelenlegi feszes munkaerő-piaci helyzetben az eddigieknél aktívabban is érdemes minden mozgósítható foglalkoztatási csoportot megszólítania a munkáltatóknak. Többek között a kisgyermekes édesanyákat is. Juhász Csongor, a Prohuman ügyvezető igazgatója szerint a kismamák bevonására, megtartására holisztikus szemléletmódra van szükség, családbarát, mindkét szülőnek kedvező céges HR politikára és támogató munkahelyi környezetre.

Bencsik András jobboldali megmondóember a minap egy műsorban az oligarchákra utalva azt mondta, szerinte ők nem loptak, hanem „szerencsésen versenyeztek”. Eszerint Mészáros Lőrincnek és Szíjj Lászlónak igencsak nagy szerencséje volt az elmúlt években. Simicska Lajos ehhez képest szerény eredménnyel zárta NER-karrierjét.

Egyetlen tőzsdeguru, vállalatalapító, olajmágnás sem annyira jó példa rá, mint a rengőszakállú.

A vezetők azok, meg a kedvezőtlen intézményi struktúra.

Andrzej Duda lengyel államfő olyan nyugdíjjavaslattal akarja javítani népszerűségét a 2020-as elnökválasztás előtt, amely még nagyobbra tágítaná a nyugdíjkasszán tátongó méretes lyukat. Andrzej Duda lengyel ... ...

Sokba került a szobabicikli-gyártó Pelotonnak a karácsonyi reklámkampány.

Ha már a kormány az egyes nyilatkozatai szerint inkább mennyiségben méri a TAO-támogatások eredményességét, akkor érdemes megnézni, vajon egy új sportoló mennyibe is került az államnak. Vagy az adófizetőknek.

Minden kereskedőnek olvashatóan fel kell tüntetnie a húsok eredetét.

Kínai technológiai cégek javaslatai mentén alakítaná ki az arcfelismerő és köztéri kamerákra vonatkozó új szabványokat az ENSZ. Amennyiben az új szabályozást a mostani formájában fogadják el, úgy milliónyi személyes adat kel majd útra Kína felé Afrika, a Közel-Kelet és Ázsia fejlődő országaiból.

A robotika és automatizáció térhódításával a jövőkutatók Martin Forddal az élen megkongatták a vészharangot: lehet, hogy az intelligens technológia hamarosan átveszi az uralmat az emberiség felett? Nem lehetetlen, hogy a távoli jövőben ez bekövetkezik, de egyelőre sok szakmában, így a fogászatban is a csúcstechnológia az embert szolgálja. Mégpedig kitűnően.

R. G. most 27 éves, egyetemi évei alatt a legnevesebb hazai egyetemen tanult pénzügy-számvitelt, és csúszás nélkül el is végezte azt. Friss diplomásként rögtön el is helyezkedett a szakmájában, könyvvizsgáló volt gyakornokként, majd könyvelő lett. Olyan cégeknél dolgozott, mint a BDO, Deloitte, Process Solutions vagy az ExxonMobil. Minden helyre rögtön felvételt nyert, és 3 év leforgása alatt megduplázta meg friss diplomás fizetését. 7 év után azonban mégis elege lett, teljesen kiégett, otthagyta eddigi pályáját, és autodidakta módon kitanult egy teljesen új szakmát, amiben rögtön talált is munkát. A viszontagságos évekről; a pályaelhagyás nehézségeiről; a céltalan munkáról; a kiégésről; valamint a könyvelő szakma buktatóiról beszélgettünk...

Aki tudja, hogyan kell megművelni a földet, a túlélés zálogát tartja a kezében – hangoztatta Lévai Anikó.

Hiába a kormányzati dicshimnusz az emelkedő nyugdíjakról, a reálérték megőrzéséről, a statisztika szerint egyre többen élnek a szegénységi küszöbként meghatározott jövedelemből. Magyarul: egyre több a szegény nyugdíjas.

A 2020-as klímavédelmi célok megvalósításával 2050-re Európa klímasemlegessé válhat. Ennek érdekében kísérletet kell tenni arra, hogy valamennyi európai uniós tagország 2050-ig kötelezze el magát az éghajlatsemleges Európai Unió elérését célzó stratégia mellett - mondta Frans Timmermans EU-biztos, az úgynevezett európai zöld megállapodással kapcsolatos munka koordinátora csütörtökön.

Az igazságügyi miniszter szerint a kölcsönös bizalmon alapuló párbeszéd gyengült, a kioktató hangok pedig felerősödtek.

Az UK Festival Awards díjátadóján tarolt a magyar zenei fesztivál.

Tovább növekszik a lakossági folyószámlákon lekötés nélkül tartott pénzek aránya, miközben a betétállomány új csúcsokat ostromol. A szuperállampapír megjelenésének csak az első nyári hónapban volt igazán jelentős hatása.

A nemzetközi kötvénypiaci fejleményeket mutatták be az Equilor elemzői egy izgalmas háttérbeszélgetésen, amelyen a negatív hozamok kérdése is terítékre került.

Az Audi Hungaria megkezdte a mild hibrid hajtásláncú Q3 és Q3 Sportback modellek sorozatgyártását.

Az adóbevételek további növekedése és a közszféra bértömegének mérséklése segíthet fenntartani az erős dinamikát.

Továbbra is a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) a legzöldebb felsőoktatási intézmény Magyarországon, a fenntarthatósági szempontok alapján készült GreenMetric világrangsorban a 74. helyen végzett - tájékoztatta az SZTE közkapcsolati igazgatósága csütörtökön az MTI-t.

Egy gyermeket vállalnátok még, és hitel felhasználásával lakást vagy házat vennétek? Akkor biztosan úgy gondolod, hogy az egy gyermek születése esetén a futamidő végéig kamatmentes Babavárónál nincs előnyösebb megoldás. Pedig van! A kérdés az, hogy hányadikként születik-e meg a baba? Mindenhol azt hallani és olvasni, hogy a Babaváró támogatásnál nincs jobb lehetőség akkor, ha valaki […] The post 1 gyermeket vállalnátok és Babavárót vennétek fel lakásvásárlására? Akár 900 ezer Ft-tal jobban is járhattok ennél! appeared first on Bankmonitor.hu.

A globális autópiac visszaesésének folytatódására és Németországban több tízezer ágazati munkahely megszűnésére számít a német autóipari szövetség (VDA) a Die Welt című német lap csütörtöki számában ismertetett előrejelzése szerint.