OBA

Indiai gyógyszercégek próbálkoznak a Richter még évekig szabadalmi védelem alatt álló sikergyógyszere, az Amerikában Vrylar néven forgalmazott antipszichotikum generikus változatának elkészítésével. A ... ...

Becslések szerint a globális adatforgalom 2025-re eléri a 175 zettabájtot, ami óriási ugrás az 1,2 zettabájthoz képest, amelyet 2010-ben, a 4G globális indulásának évében regisztráltak. Az 5G elnevezés alatt az ötödik generációs mobilhálózati technológiát értjük. A jelenlegi 4G rendszereknél várhatóan 100-szor gyorsabb átviteli sebességre lesz képes akár 25-ször alacsonyabb késleltetés mellett, és egy négyzetkilométeres területen belül akár egymillió darab eszközt is ki tud majd szolgálni. Az 5G alapjai öt technológiában foglalhatók össze: milliméteres hullámok, kiscellás hálózatok, masszív MIMO (multiple in, multiple out), sugárformázás és teljes duplex kommunikáció.

Tavaly novemberben az export euróban számított értéke 0,1 százalékkal, az importé 0,8 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a külkereskedelmi mérlegtöbblet 59 millió euróval 500 millió euróra nőtt - jelentette szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Ötszáz ember kirúgását tervezi a UBS. Így próbálnak javítani a teljesítményükön. A svájciak legnagyobb bankjának számító UBS a privátbanki, tőkepiaci és értékesítési területeket is mind beolvasztaná befektetési ... ...

Szabadságok kezelése, a munkaidő nyilvántartása, munkaszerződések aktualizáslása. Bár azt gondolnánk, hogy ezek a mindennapi dolgok flottul mennek a cégeknél, a munkajogász tapasztalata erről merőben más. Dr. Fodor T. Gábor többek között ezekről a tapasztalatokról és tanulságokról, valamint a kiküldetést érintő munkajogi változásokról is beszél, a HR Portal február 20-ai munkajogi workshopján.

Ösztönözni kellene a fiatalabb és környezetkímélőbb autók vásárlását, a kitiltás ugyanis nem megoldás a globális légszennyezés megfékezésére.

Amerikai katonai célpontokat bombáztak az irániak. Akkor ez már hadüzenet és háború? Reggeli hírlevél Nemzetközi Értékelés Barátság. Jelentős fogalom. Ráadásul lehet fokozni is: jóbarát, legjobb barát, igaz barát, testi-lelki jóbarát stb. (habár most több nem is jut az eszembe). Valójában mitől is barát a barát? Szeretetből? Érdekből? Mi mozgatja az embert, hogy másokkal létesítsen szoros ...

Decemberben Budapesten volt a "főpróba"...

Élesen bírálta az ellenzéki brit Munkáspárt egyik árnyék minisztere Boris Johnson miniszterelnök volt tanácsadóját, aki szerint exfőnöke és Orbán Viktor között különleges kapcsolat épülhet ki. A tanácsadó ... ...

Bírósági beadványt nyújtott be a Vraylar piaci pozícióinak védelmében a magyar gyártó amerikai értékesítési partnere, az Allergan.

Internetes termékvásárlásokra fókuszáló nemzetközi akcióban vett részt tavaly ősszel a magyar rendőrség, amely tizenegy nap alatt 250 online csalást derített fel 41,5 millió forint értékben - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden a www.police.hu oldalon.

A Magyar Bankszövetség elkötelezett az azonnali fizetési rendszer sikeréért, amely új pénzforgalmi korszakot hoz a gazdaságba, de ahhoz, hogy az ennek egyik alappillére, a fix-díjas elektronikus számlacsomag fogyasztóbarát lehessen, elengedhetetlennek tartja az elektronikus lakossági ügyletekhez kapcsolódó illeték kivezetését.

Wanda Vazquez Garced, Puerto Rico kormányzója kedden rendkívüli állapotot hirdetett a sziget déli partjainál pusztító két földrengés miatt.

Nagy hullámokat vert Finnország új miniszterelnökének néhány korábbi mondata arról, hogy 4 napos, napi 6 órás munkahetet lehetne bevezetni. Ez valóban elhangzott, de jelenleg nincs a kormány napirendjén ... ...

Megbeszélést folytatott Varsóban Jaros³aw Kaczyñskivel, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt elnökével Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki ... ...

A Duna House cégcsoport lengyel leányvállalata, a Metrohouse Franchise S.A. megállapodást írt alá az Alex T. Great Sp. z o.o. (ATG) 100 százalékos üzletrészének megvásárlásáról kedden Varsóban - tette ... ...

A hivatalos eredmények szerint Zoran Milanović volt miniszterelnök, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt jelöltje nyerte meg a horvátországi elnökválasztás második fordulóját, és ezzel ő lett a Horvátország ötödik elnöke. A horvát választási bizottság majdnem végleges adatai alapján Milanović a szavazatok 52,7, Kolinda Grabar-Kitarović távozó államfő, a jobbközép Horvát Demokratikus Közösség jelöltje pedig 47,3 százalékát szerezte meg. Két héttel korábban, az elnökválasztás első fordulójában is Milanović győzött, de Grabar-Kitarović mégis jobb pozícióból indulhatott, mert számíthatott az első fordulóban kihulló, szintén jobboldali Miroslav Škoro szavazóira, de a jelek szerint nem sikerült megszólítania őket.

A PwC előrejelzése szerint 2020 a világgazdaság lassulásának éve lesz, miközben a kereskedelmi feszültségek továbbra is kihívást jelentenek majd a globális ellátási láncok és a világgazdaság további integrációja számára.

Az összehangolt akcióban 19 ország bűnüldözési hatósága vett részt.

Az utóbbi tíz hónapon belül immár a negyedik alkalommal volt kénytelen fellépni az adóhatóság, mert a szóban forgó társaság, a New Media Service Kft. nem fizette be időben az adóját.

Az új pénzforgalmi korszak sikeréhez elengedhetetlen, hogy a fix-díjas elektronikus számlacsomag fogyasztóbarát legyen.

Az olyan technológiai óriáscégek mint a Facebook vagy a Twitter megakadályoznák az Európai Unióban a tartalmi számonkérés szigorítását. A vállalatok szerint a jelenleg tárgyalt szabályozási terveknek összességében ... ...

Bécsnél és Berlinnél is magasabb átlagos albérleti árak vannak Budapesten- mondta a Danube Capital elemzője.

Az iráni vezetés szeretne visszavágni Szulejmáni meggyilkolása miatt, de el akarja kerülni a totális háborút az Egyesült Államokkal. Emiatt helyi elemzők és kormányzati források azt valószínűsítik, hogy a katonai megtorlás – legalábbis egy időre – elmarad. Teherán egyéb eszközökkel próbálja majd csökkenteni az amerikai befolyást a Közel-Keleten.

Tankolhatsz E10-es benzint az autódba? Régi autód van, de bizonytalan vagy, hogy károsítja-e kocsid motorját az újfajta üzemanyag? Itt egy lista, mely tartalmazza, hogy mely autóba tankolhatod az új fajta benzint, részletekért görgess tovább!

A Daewoo Matiz bal eleje gyakorlatilag eltűnt.

2020 a világgazdaság lassulásának éve lesz, miközben a kereskedelmi feszültségek továbbra is kihívást jelentenek majd a globális ellátási láncok és a világgazdaság további integrációja számára.

Öthavi csúcsra erősödött a jüan árfolyama kedden, megfordítva az előző három kereskedési nap gyengülő trendjét, miután visszatért a globális piacokra a kockázatvállalási kedv az amerikai-iráni konfliktus ... ...

Több érdekes adatot is összefoglalt a Google videós platformja 2019 tartalomfogyasztási változásairól.

Irán sem katonailag, sem gazdaságilag nincs abban a helyzetben, hogy megvívjon egy hagyományos háborút – mondta Wagner Péter, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában. A szakértő azt mondta, továbbra is úgy véli, hogy nem lesz konvencionális háború. Annak viszont van esélye, hogy Irán kibertámadással próbálkozik – jegyezte ...

Ez lenne az ára annak, hogy a kakaótermesztők nem nyomorognak. De vajon valóban hozzájuk megy a pluszbevétel?

A megfigyelések szerint a galaxistrió egy sebes kozmikus átalakulási folyamatban, reionizációban van.

Az összes új autó egyéni fogyasztását rögzíti az EU...

A CIB csökkentette a maximális negyedéves hitelkártya-visszatérítést 7.500 Ft-ra, kivéve az aranykártyát, ahol 12.500 Ft a negyedéves limit. Hirdetmény További hír, hogy igényelhető a CIB mobilalkalmazásban eldobható virtuális bankkártyaszám, azonban ezt nem tudtam kipróbálni CIB-es számla hiányában. Aki tudja, hogyan működik és mennyibe kerül, írja meg a hozzászólásokban. Az eldobható virtuális bankszámla-szám előnyeiről már itt írtam: Eldobható bankkártya szám Köszönjük

A tervezés után a várótermet újítják először.

A Luckin Coffee a kicsi kávézóival két év alatt elérte azt a méretet, amelyhez a globális piacvezető amerikai Starbucksnak két évtizedre volt szüksége.

Donald Trump és emberei azzal töltötték az elmúlt napokat, hogy megpróbálták megmagyarázni, mi értelme volt egyetlen taktika lépéssel, az iráni katonai parancsnok likvidálásával tönkre tenni az USA másfél ... ...

A Virtual Visor csak ott venne el a látómezőből, ahol valóban szükséges.

Ghosn Tokióban szabadon elérte a Szinagava vasútállomást, majd a Sinkanszen nagysebességű vasúttal elindult Oszakába.

A Disney Jégvarázs 2. című produkciója lett minden idők legnagyobb animációs kasszasikere: az alkotás globális jegyárbevétele a hétvégén elérte az 1,325 milliárd dollárt (391 milliárd forintot).

„Az elmúlt évtized az okostelefonok globális elterjedéséről, a mesterséges intelligencia fejlődéséről, valamint a felhő, az alkalmazások és a közösségi média

Több mint tíz százalékos bővülést ért el a Szerencsejáték ZRT 2019-ben - mondta el a magyar lottó társaság marketing és kommunikációs igazgatója pénteken a Fortuna stúdióban tartott bejáráson.

Több mint tíz százalékos bővülést ért el a Szerencsejáték ZRT 2019-ben - mondta el a magyar lottó társaság marketing és kommunikációs igazgatója pénteken a Fortuna stúdióban tartott bejáráson.

A 2019-es év startupja címet is egy magyar cég hozta el a legnagyobb független globális startup versenyről.

A globalizáció, a verseny és a szélessávú internet ereje a nappalidban, amikor az ünnepek utáni akcióban olcsón kiszórt koreai tv távirányítóján már a Netflix meg... The post Komoly verseny a streaming piacon appeared first on alapblog.

A globalizáció, a verseny és a szélessávú internet ereje a nappalidban, amikor az ünnepek utáni akcióban olcsón kiszórt koreai tv távirányítóján már a Netflix meg... The post Komoly verseny a streaming piacon appeared first on alapblog.

Szankciókkal fenyegette meg Irakot Donald Trump amerikai elnök, ha Bagdad távozásra szólítja fel az amerikai csapatokat - adta hírül az MTI. Trump az elnöki külön gépen, Floridából Washingtonba visszautazóban ... ...

Ezek lehetnek a nagy dobások tavasszal.

Iránnak megvannak az eszközei, hogy csapást mérjen a globális olajkínálatra, s ezzel közvetve megbosszulja legfontosabb katonai vezetője, Kasszám Szulejmáni likvidálását. Az biztos, hogy a csapások és ellencsapások esetleges sorozatán mindenki veszítene.

Másodszor áll a teljes magyar nyilvánosság elé Orbán Viktor, várhatóan ezek a témák kerülnek majd szóba az eseményen. Azt is összeszedtük, hogy szerintünk mire lenne kíváncsi a hazai közvélemény.

A brexitet nem állították meg, a világgazdaság nem hanyatlott recesszióba és az európai parlamenti választáson nem törtek előre a populista pártok. Ezek a tavaly ilyenkor megfogalmazott jóslatok nem jöttek ... ...

A japán autógyártók közül elsőként a Honda az év közepén megkezdi a részben önjáró, 3-as SAE szintű autók értékesítését. A SAE (Society of Automotive Engineers) International 2014-ben egy szabvány formájában ... ...

Hongkong határánál a kínai kereskedők ellen tüntettek. A tiltakozók Molotov-koktélokat dobáltak, a rendőrök paprikaspray-vel válaszoltak. Eközben leváltották a kínai kormányzat képviseletét betöltő hivatal vezetőjét.

A Kárpátok hegyi tavainak ősi iszaprétegeit vizsgálják az ELTE kutatói, hogy választ kapjanak arra, miként jelzi a különböző klímaciklusok váltakozását az egykor élt fajok száma és változatossága, valamint következtetéseket próbálnak levonni arra vonatkozóan, hogy az emberi tevékenység miként borítja fel a természetes folyamatokat.

Megkezdődött az elnökválasztás második fordulója Horvátországban: vasárnap reggel hét órakor kinyitottak a szavazóhelyiségek. Az első fordulóban egyik jelöltnek sem sikerült megszereznie az abszolút többséget ... ...

Hány euróba kerül 2020-ban Szlovéniában az autópálya használata? Milyen hosszúságú autópálya matricák vannak Szlovéniában? Mennyi az ára 2020-ban egy szlovén autópálya matricának gépkocsira? Motorkerékpárra mennyibe kerül a szlovén autópályamatrica 2020-ban? Mutatjuk!

Másodszor áll a teljes magyar nyilvánosság elé Orbán Viktor, várhatóan ezek a témák kerülnek majd szóba az eseményen. Azt is összeszedtük, hogy szerintünk mire lenne kíváncsi a hazai közvélemény.

Az amerikai sajtóban egymás után jelennek meg részletek Kászem Szulejmáni iráni tábornok és Abu Mahdi al-Muhandisz iraki milicista vezető pénteki bagdadi likvidálásának előzményeiről.