Legfontosabb témák

A Telekom és a Telenor után a Vodafone Magyarország is bevezette a 4G-s hálózaton keresztüli hanghívást, mely az előfizetők és a szolgáltató számára egyaránt számos előnnyel jár.

Térségünkből kivonult a norvég mobilszolgáltató, most egy másik régióra koncentrál.

A Telenor felvásárolta a finn DNA többségi részesedését.

A norvég távközlési szolgáltató cég ezzel már valamennyi észak-európai országban jelen van.

A Telenor norvég mobilszolgáltató belépett a finn piacra azáltal, hogy felvásárolta az ország harmadik legnagyobb mobilcége, a DNA többségi részesedését - írja az MTI. A Telenor ezzel már valamennyi észak-európai ... ...

Nagyon vigyázzanak, ha ilyen üzenetet kapnak!

Új, kifejezetten az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) hallgatói és dolgozói számára kialakított flottatarifákat vezetett be még március elején a Telenor Magyarország.

Tavaly az OTT-One árbevétele 548,6 millió forinttal, 1,7 milliárd forintra emelkedett, amely közel 50 százalékos emelkedés az egy évvel korábbi bázisidőszakhoz képest. A társaság adózott vállalkozási eredménye pedig csaknem a tavalyi duplájára, 215,5 millió forintra emelkedett – derült ki a vállalat most közzétett eredménykimutatásából. A társaság beruházásai 2018-ban jelentős bevételt generáltak, az OTT-One előrejelzései szerint ezek a következő években is komoly eredménytermelő képességgel bírnak.