Legfontosabb témák

Két éven belül tömegesen megkezdődik az okos mérőeszközök bevezetése a legtöbb európai uniós tagállamban, bár egyes országok továbbra is vonakodnak attól, hogy számszerű célkitűzéseket határozzanak meg erre vonatkozóan, s az alkalmazott technológiákra sem sikerült időben megfelelő közösségi szintű standardokat felállítani – derül ki a Council of European Energy Regulators (CEER) napokban közzétett jelentéséből.A „Status Review of Regulatory Aspects of Smart Metering” címen megjelent anyag szerint mostanra a felmérésben résztvevő országok több mint felében megszületett a döntés az okos mérőeszközök tömeges bevezetéséről és alkalmazásáról. Sőt van, ahol már a megvalósítás is folyamatban van. Ezzel szemben az EU-27-ek mellett Izlandra, Norvégiára és Svájcra is kiterjedő elemzés szerint egyes országokban a várható költségek miatt egyelőre ódzkodnak attól, hogy konkrét, számszerűsített célokat határozzanak meg az okos mérés bevezetésére. Emellett a későbbiekben problémákat vethet fel, hogy az intelligens mérőeszközök jellemző technikai paraméterei tagországról tagországra eltérőek lehetnek. Ugyanis nem sikerült közösségi szinten egységes elvárásokat felállítani ezen a téren. A gázszolgáltatás terén pedig általánosságban lemaradásban van a smart metering ügye a villamosenergia-fogyasztás területéhez képest. [...] Bővebben!

Tovább a blogra

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell lépnie, vagy ha még nem regisztrált nálunk, regisztráljon!