Legfontosabb témák
Forrás: 06. 04.

Orange: a név titka

Több szempontból is érdekes a France Telecom múlt héten bejelentett önkéntes névváltoztatása. Egyrészt ezzel a lépéssel az anyacég „adta meg magát” egy korábbi felvásárlási zsákmányának, az Orange-nak, másfelől pedig arról sem szabad megfeledkezni, hogy mindez egy egykori francia állami presztízscéggel történt. Úgy látszik, az üzleti logika ebben az esetben még a hagyományos párizsi fenntartásokat is képes volt felülírni. Ami persze nem annyira meglepő, ha azt is tekintetbe vesszük, hogy az Orange jelenleg a globális távközlési szektor egyik legértékesebb brandje. De hát nem ez az első eset a történelemben, hogy egy oldalról „bekúszó” márkanév szerez nagyobb ismertséget. Annyi bizonyos, hogy a névváltoztatásnak gyakorlatilag nem volt ellenzője a cégen belül. A France Telecom május végi éves közgyűlésén a részvényesek 99 százaléka támogatta, hogy immár hivatalosan is az Orange legyen a cégcsoport neve. A konszern vezetője, Stéphane Richard elmondása szerint ezzel egyfelől a globális elkötelezettséget, másfelől pedig a szűk értelemben vett távközlési (értsd: telefon) üzletnél többrétűbb tevékenységi kört kívánják hangsúlyozni. [...] Bővebben!

Tovább a blogra

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell lépnie, vagy ha még nem regisztrált nálunk, regisztráljon!